Magánjog 3. kötet, Öröklési jog (Budapest, 1906)

Hitvestársi öröklés. 119 szabályok 14. ij-a értelmében hitvestársi öröklés czimen alp.-nek megítélendők voltak; ellenben alp. viszonkeresete azon részével, hogy az öröklött és e czimen felp.-éknek megítélendő vagyonokból a 2/. alattiban kitüntetett 838 frt hozományi érték megtéríttessék, el volt utasítandó, mert ezen ingó tárgyakból álló hozomány csak annyiban volna visszakövetelhető, a mennyiben a házasság tartama alatt el nem használtatván, természetben megvolna, vagy a mennyi­ben igazoltatnék, hogy annak értéke az öröklött vagyonba lett be­fektetve, a mi azonban nem igazoltatott, mert a tanuk e részbeni vallomása határozatlanságánál fogva tekintetbe nem jöhet, és mert e hagyatékhoz leltározott ingókra felp.-ek igényt nem támasztván, az sem tűnik ki, hogy ezekben a hozomái^i ingókat helyettesítő tárgyak nem foglaltatnak-e? (1886. április 29-én, 46,429/1885. sz.) C.: A másodbiróság fenthivatkozott keletű és számú ítélete nem neheztelt részében érintetlenül, az alp. által egyedül a hozo­mány kérdésében felebbezett részében pedig indokolása alapján és még azért is hh : mert alp. hitvestársi öröklési joga megállapittat ván, ennek megítélése mellett a hozomány megtérítésére igényt nem tarthat. (1887. ápr. 27-én, 6731/1886. sz.) Hitvestársi öröklés az anyakönyvi házassági bejegyzés hitelessége alapján. 80. C. : A k. 103. sz. telekjegyzőkönyvben 1—7. sz. a. B. T. nevén álló ingatlanok, továbbá az ottani 206. sz. telekjegyzőkönyv­ben 1. hsz. a. felvett ingatlanból a B. T.-t (kinek vére G. J.), illető 1/7-ed tulajdoni járandóság, mely ingatlan B. T. által T. F.-ra ru­háztatott át; T. B. F.-ról, ennek elhalálozásával nejére B. A.-ra szállottak át hitvesi öröklés jogcrímen s e nevezett B. A. elhalálo­zásával olyként hagyatékát képező ingatlanokra törvényes örökösö­dés jogczimén felp. M. M., B. Gy.-né örökösödési joga megállapít­tatik s felp. feljogosittatik, hogy a jelzett ingatlanokra tulajdonjogát bekebeleztethesse és ugyanezen ingatlanokat birtokba, illetve a zár­gondnoki kezelésből átvehesse. Indokok: A peressé tett hagyatékhoz tartozó ingatlanokat B. T. az 1868. okt. 14-én kelt szerződés szerint ruházta át T. F.-ra, ekként ezen ingatlanok T. F.-nak szerzeményi javait képezték, nem vétethetett figyelembe az emiitett szerződés, illetve az alp.-nek azon érvelése, hogy a jelzett szerződés voltaképen örökbe fogadási szer­ződést képez, mert ezen kérdést csakis a B. T. oldalrokonai lettek volna jogositva felvetni, a mennyiben igényelték volna, hogy az águkról P. J. által az örökbe fogadás folytán örökölt vagyonok reájuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom