Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

574 Szerződés. talannak bizonyult felülvizsgálati kérelmével el kelleti utasitani. (1898. ápr. 28. I. G. 60. sz.) 247. Marosvásárhelyi T.: Alp.-ek által a bérleti, tehát vissz­terhes szerződés indító okául felhozott az a körülmény, hogy ők a kérdésben forgó belső telket állítólag bordélyház ozéljaira vették bérbe, az osztrák ptk. 901. §-a értelmében az ügy eldöntésénél csak akkor bírna nyomatékkal, ha azt a felek a kereset alapját képező szerződésben világosan kijelentették és bontó feltételnek megállapí­tották volna, hogy a szerződés csak addig álljon fönn, a mig a bérelt helyiségben alp.-ek bordélyüzletet folytathatnak. Minthogy pedig az A) alatti írásbeli szerződés e részben kikötést vagy meg­állapítást nem foglal magában: alp.-éknek arra alapitott panaszát, hogy a kérdéses belsőségnek bordétyház czéljaira való kibérlésére nézve felhívott tanukat a felebbezési bíróság ki nem hallgatta s ezáltal eljárási szabályt sértett volna meg, a T. alaptalannak találta. Jogilag közömbös és nem döntő körülményre a bíró tanúkihallgatást elrendelni nem tartozik. (1899. jun. 26. G. 52. sz.) 248. C.: Felp. keresetében és válaszában azt adta elő, hogy az anyja után örökölt ingatlanának jövedelmét nagykorúságától kezdve az atyja haláláig lefolyt 19 éven át, azért nem követelte az atyjától, mert abban a feltevésben volt, hogy atyja halála után annak összes vagyona ő reá fog szállani, s ily módon a nagykorúságának ideje alatt atyja által beszedett jövedelmet annak vagyonában meg­találja. Felp. ezen előadásában annak beismerése is foglaltatik, hogy felp. nag3rkoruságának elérte után az anyja után örökölt ingatlant önmaga is a nélkül engedte át az atyja birtokába, hogy annak használatáért valami ellenszolgáltatást kivánt volna. S az a körül­mény, hogy felp. abban a feltevésben nem kivánt az atyjától az in­gatlan után hasznot, hogy az atyja halála után annak összes va­gyonát örökölni fogja és hogy ebben a feltevésében csalatkozott, nem szolgálhat alapul arra, hogy felp. az atyjának ellenszolgáltatás kikötése nélkül átengedett ingatlan elvont hasznát az atyja örö­köseitől követelhesse. (1901. febr. 6. 2612/1900. sz.) Halasztó feltétel. 249. Bpesti T.: Általánosan elfogadott anyagi jogszabály az, hogy ha a halasztó feltétel be nem következik, az attól függő jogügylet érvénytelen állapotban marad ; és hogy a feltételtől függő jog, csak a feltétel szoros teljesítése által szereztetik meg; a fenforgó esetben pedig oz a feltétel, hogy alp. haszonbérlője a gazdasági felszerelés árát megfizesse, teljesen be nem következett és e mellett az is meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom