Magánjog 2/2. kötet, Családjog és kötelmi jog 2. (Budapest, 1906)

A szerződések tárgya. 551 ban foglalja azt, hogy a nyerő félnek nincs joga a játéknyereséget perrel követelni és pedig nemcsak a vesztő féltől, hanem attól sem, a kivel a játék végett társas viszonyba lépett. A mint az egyik társ nem követelhetné perrel azt az összeget, a melyet játékveszteség czimén a társaságért, tehát a másik társ vesztesége fejében, a nyerő harmadiknak kifizetett, épugy nem követelheti perrel azt a nyereség­összeget, amelyet a másik játszó fél a vesztő harmadiktól a társaság nevében átvett. E szerint a közösen játszó felek játéknyereség czimén egymástól perrel mit sem követelhetnek, hanem mindegyik csak azt követelheti, hogy adja vissza felp.-nek azt az összeget, a mit a közös játék czéljára átvett, a mennyiben azt a közös játék eredménye fel nem emésztette. Felp. a perben nem alapitott követelést arra a kö­rülményre, hogy alp.-nek a közös játék czéljára készpénzt valóság" gal átadott. Az L) 7. alatti elszámolás némely tételéből az látszik ugyan, hogy felp. alp.-nek több alkalommal készpénzt és érték­papírokat adott át, azonban az e körülmény tisztázása végett meg­tartott és a 38,964/99. sz. jegyzőkönyvben foglalt póttárgyaláson felp. kijelentette, hogy nem fektet súlyt arra, hogy az üzleti össze­köttetés tartama alatt átadott-e alp.-nek pénzt vagy értékpap irt és hogy ez irányban nyilatkozni nem akar. E szerint meg kell állapítani, hogy felp. e czimén alp.-től a jelen perben mit sem követelhet. Felp. a perben és a póttárgyaláson kijelentette, hogy azt a 12,795 frt 42 kr. összeget, a mely a fent emiitett 1891. július 6-iki L) 7. alatti elszámolás "szerint, mint nyereség az ő javára mutatkozott mint alp.-nek átadott készpénzt kivánja tekinteni. Azonban felp.-nek ez az álláspontja helytelen, mert az L) •/. alatti elszámolás felp. előadása szerint is nem egyéb, mint a közös játék eredményének 1891. július 6-ikán történt megállapítása és igy nem esik valósággal átadott kész­pénzzel egy tekintet alá. Az a körülmény pedig, hogy 1891. július 6-án a felek elszámoltak és felp. javára a kérdéses összeg, mint a közös játék akkori nyeresége mutatkozott, nem állapitja meg felp. javára azt a jogot, hogy az elszámolás szerint reá jutó összeget perrel követelhesse, mert az elszámolás nem uj követelési jogalap és mert e szerint az elszámolás megejtése a perrel nem érvénye­síthető követelést perrel érvényesithetővé nem teszi. E szerint a kereset II. pontjábában emiitett 4085 frt 42 krra vonatkozó követe­lés, mely összeget felp., mint az 1891. július 6-iki elszámolás vég­összegéből a közös ügyletekre eső részt követelte, alaptalan. Alajita­lán a kereset I. pontjában emiitett 2255 frt iránti követelés is, a mely összeget felp. azon alapon követeli, hog}^ alp. nem követte a felp. által a játék mikénti folytatására vonatkozólag 1892. mái ez,

Next

/
Oldalképek
Tartalom