Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)
80 Családjog-. 1894: XXXI. t>l őtet, kétségtelenül bizonyítani nem tudta ugyan, de az a tanuktcz- nak vallomásával bizonyítást nyert, hogy felp. alp.-t a különélés 80. §. a) ejg^ £^1^ föfofo [z\iQn felszólította s kérte, hogy hozzá térjen viszsza, vele a házas életet folytassa, azonban alp. ezt megtagadta. Alp. a per folyama alatt késznek nyilatkozott férjéhez visszatérni s azt adta elő, hogy az egj'üttélés hibáján kívül vált lehetetlenné, mert felp. szüleinél lakik, ezek pedig őtet házukhoz menni nem engedik és mert felp. az 1885. év óta más nővel él. Ámbár a tanúvallomások szerint felp. szülei tényleg ugy nyilatkoztak, hogy alp.-t házukba be nem fogadják s ámbár felp. beismerésével bizonyítva van, hogy ő egy idegen nővel él s ámbár ily körülmények között a különélés alp. részéről ez idő szerint indokoltnak látszik is, mindezek daczára meg kellett állapítani, hogy alp.-t a házastársi kötelesség súlyos megsértése terheli, mely felp.nek a házasság felbontásának kérésére jogot ad. Ugyanis a körülmények méltatása folytán meggyőződött a bíróság arról, hogy felekre, különösen felp.-re nézve 1(3 évi különélés után a házasélet folytatása lehetetlenné van téve, mely körülményt első sorban alp. idézte elő az által, hogy az együttélést alapos ok nélkül megszakítva, a férjéhez való visszatérést — addig is, míg annak akadálya nem volt — megtagadta. Es nem menti alp.-t felp.-nek az a későbbi vétkes cselekménye, hogy ez három évi különélés után más nőt vett magához, ezzel mint ág3rasával él, mert közvetve ennek is az alp. vétkes cselekménye az okozója. Ezek alapján a házasságot fel kellett bontani, mert az a körülmén}', hogy felp. ellenében is forog fenn bontó ok, a kereseti jogot a H. T. 81. §-a szerint ki nem zárja. És minthogy alp. viszonkeresetet a házasság felbontása iránt nem támasztott, férjének vétkessé nyilvánítását nem kérelmezte, vétkesnek egyedül alp. volt kimondandó. (1898. jul. 30. 5798. sz.) Győri T. : Felp. az 1894: XXXI. tcz. hatályba lépte után — már előbb beadott — keresetét ezen törvény 80. §-ának a) pontjára alapította s a házasságot azért kérte felbontani, mert alp. az által, hogy felp.-t 1882. szept. havában elhagyta és hozzá vissza nem tért, házastársi kötelességeit szándékosan súlyosan megsértette. A peres feleknek eltérő előadásaiból és a tanuk vallomásaiból nem lehet ugyan megállapítani, hogy melyik házas fél költözött ki előbb a közös lakásból; de az I) alatti hatósági bizonyítvány szerint 1882. nov. havától a felek külön élnek. Felp. beismeréséből és a tanuk vallomásaiból meg lehet állapítani, hogy felp. — szülőinek házában a szülők beleeg}rezésével — Sz. A. nevü nővel állott össze s felp. nek szülői kijelentették, hogy alp.-t házukba be nem fogadják, felp.