Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)

Házasságkötés joga. 81 pedig onnan kiköltözni és alp.-sel élni nem akar. Alp. ellenben a 1894: XXXI. férjéhez való visszatérésére ugy a per indítását megelőzőleg-, vala- ^ mini a bíróság előtl is késznek nyilatkozott, ha felp. Sz. Annát elhagyja és szülei házából alp.-sel külön lakásba költözik. Tekin­tettel tehát arra, hogy alp. azzal, hogy felp.-től külön él, házastársi kötelességét nem sértette meg, mert az együttélést maga felp. tette lehetetlenné : felp.-t keresetével el kellett utasítani. Alp.-nek nntar­tásra irányuló viszonkeresetét a T. azért utasította el, mert az 1894: XXXI. tcz. 90. §-a értelmében a nőtartási igényének elbírá­lása, a házasság felbontása iránt indított perre csak akkor tartozik, ha a házasság felbontatik. (1898. nov. 2-án, 2330. sz.) C.: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiró­ság ítélete hh., ehhez képest a peres lelek között 1882. febr. 12-én kötött házasság az 1894:XXXI. tez. 80. §-ának a) pontja alapján az alp. vétkességéből felbontatik s alp. viszonkeresetével elutasittatik. indokok: Habár az a körülmény a per adatai alapján meg nem állapitható, hogy alp. hagyta el a felp.-t, sőt V. József tanú­nak abból a vallomásából, hogy midőn felp. atyja az ugynevezetl „Plehschmidt"-féle lakásból a felp. fehérneműit elvitte, a bútorok még ott voltak, az következtetendő, hogy alp. utóbb szállította el ingóságait; tekintve mégis, hogy M. I. lelkész határozottan vallotta, hogy 1882. évben kétszer vagy háromszor meghivatta alp.-l és őt az eg3"üttélésre felhívta, alp. azonban határozottan kijelentette, hogy felp.-hez többé vissza, nem tér: továbbá S. M. állította, hogy felp. külön lakást is fogadott, K. S. és M. F. tanuknak vallomásából pe­dig az tűnik ki. hogy a felek az életközösség megbontása után is érintkeztek, s igy arra, hogy a felek 10 évet meghaladó idő óta külön élnek, közvetlenül az szolgáltatott okot, hogy alp. az életkö­zösségnek visszaállítását 1882. évben megtagadta : ezekből az okok­ból és az elsőbiróság részéről felhozott indokok alapján ugy a ke­reset főtárgyára, valamint a viszonkeresetre nézve a másodbiróság ítéletének mv. az elsőbiróság ítélete volt hh. (1899. évi márczius 14-én, 14. sz.) A nő orvosi megvizsgálása nem bontó ok. 87. C. : Felp. keresetét a későbbi tárgyalásokon módosítva, a házasság felbontását a házassági tőrvény 80. §-ának a) pontja alap­ján azért kérte, mert alp. együttélésük ideje alatt vele durván, kí­méletlenül bánt, gyermekeit tőle elkülönítette és midőn e miatt felp. 11)00. márcz. 8-án közös lakhelyükről Bécsbe ment, tébolydába akarta vitetni. A mi alp.-nek felp. iránt együttélésük ideje alatt Grill-féle Döntvénytár: Családjog. *i

Next

/
Oldalképek
Tartalom