Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)

Kiskorúak, gyámság ós gondnokság alatt állók jogviszonyai. 413 1885: VI. tcz. 3. §. értelmében pedig ezeken felül a házastárs 1877: XX. kérelmezheti. Minthogy pedig Sz. G. gondnokság alá helyezését a *cr benyújtott keresetlevélből, illetve ennek csatolmányaiból kitetszőleg, 31' nevezett gondnokság alá helyezendőnek sógora és testvére kérel­mezték, ezek pedig a fentebb hivatkozott törvények és rendelet szerint, arra nincsenek jogositva és minthogy a tsz. ennek daczára a keresetet elfogadta, annak alapján az eljárást fobyamatba tette és az ügyet érdemlegesen eldöntötte: nyilván semmiséget követett el, minélfogva az elsőbiróság Ítélete, a megelőző egész eljárással együtt, hivatalból megsemmisitendő volt. C: Hh. (1887. jul. 12. 4939. sz.) Kiskorúak képviselete gondnok utján. 429. C. : A kiskorút az ellene inditott perben nem a bíróság által kirendelt ügygondnok — ily gondnok kirendelésének perrend­szerüleg helye egyáltalán nem lévén — hanem csakis gyámjavagy az 1877: XX. tcz. 30. §-ának a) p. esetében annak gondnoka kép­viselheti. E gondnok kirendelése pedig a törv. 31. §-a értelmében nem a bíróságot, hanem a gyámhatóságot illeti meg. (1885. jan. 10. 4952/1884. sz.) 430. B p e s t i T. : Minthogy pedig az atya|az'1877 : XX. tcz. 15. §-a szerint kiskorú gyermekeinek^törvényes képviselője s igy arra, hogy az atya kiskorú gyermekeit képviselhesse, gyámhatósági enge­dély nem kívántatik, kétségtelen, hogy a kiskorúak a megsemmi­síttetni kért egyezség megkötésénél szabályszerűen képviselve voltak és igy az egyezség, illetve az arra vonatkozó eljárás megsemmi­sítésének helye az 1881 : LIX. tcz. 39. §. i) és k) pontjai, illetőleg ugyanazon tcz. 50. §. alapján nem lehet. C. : Hh. (1888. jan. 12. 6384/1887. Kiskorú terhes szerződései érvénytelenek. 431. Bpesti T. : Az 1877: XX. tcz. 7. §-ának első bekezdése szerint a kiskorúak cselekvési képességére nézve érvényükben fen­tartott jogszabályok értelmében a kiskorúak terhes szerződéseket rendszerint nem köthetnek; minthogy alp. az A) alatti bonnak 1892. febr. 18-án történt kiállításakor a 1 7. alatti anyakönyvi ki­vonat szerint kiskorú volt: minthogj" továbbá felp. alp. tagadásával szemben nem igazolta azt, hogy alp. a bon kiállítása idején fentar­tásáról maga gondoskodott s ekkép a hivatkozott tcz. 3. §-a értel­mében ügyvédjelölti keresménye erejéig kötelezettségeket ezen az alapon vállalhatott volna s minthogy felp. azt sem bizonyította, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom