Magánjog 2/1. kötet, Családjog és kötelmi jog 1. (Budapest, 1906)
100 Családjog. 1894: XXXI. vizsgálat alá az elsőbiróságnak a házasságot felbontó rendelkezését^ *cz- a vétkesség kérdését csakis annyiban teheti vizsgálat tárgyává, a ' mennyiben az a házasság felbontásának kérdésével a törvény rendelkezésénél fogva szoros kapcsolatban van, nem pedig akkor is, ha — mint a jelen esetben — az idézett tcz. 85. §-ának 3. bekezdése értelmében alp. a házasság felbontására irányuló viszonkereset nélkül kéri, hogy a házasság felbontása esetében felp. is vétkesnek nyilvánittassék, mert ez a vétkesnek nyilvánítás a bontás kérdését nem érinti és mert nem a törvény rendelkezésénél fogva, hanem az egyik peres fél kérelmére történvén és abban s annak esetleg fontos magánjogi következményeiben a másik házasfél megnyugodván, a 85. §-nak 3. bekezdése szerint kimondott vétkesség felebbezés nélkül vizsgálat tárgyává nem tehető; ezeknél fogva a másodbirósági ítéletnek azt a részét, mely szerint az elsőbirósági Ítéletnek felp.-t is vétkesnek nyilvánitó rendelkezését szintén hivatalból vizsgálat alá vette és azt hh., megsemmisíteni, s az elsőbirósági Ítéletnek ezt a rendelkezését, mint felp. által nem felebbezettet, a másodbiróság által érintetlenül hagyottnak tekinteni kellett. (1902. jan. 14. 4504/1901. sz.) Házassági szerződés megsemmisítése hitvestársi érdemtelenség alapján. 89. §. 107. Pécsi tsz ék.: A Pécsett 1872. évi aug. 4-én B. P.-né szül. H. A. elsőrendű felp. és F. J. alp. házastársak között létrejött s a keresetlevélhez C) alatt másolatban mellékelt nyilatkozat, helyesebben házassági szerződés semmisnek s visszavontnak kimondatik s ahhoz képest F. J. alp. köteles tűrni, hogy a rácztöttösi 144. sz. telekjegyzőkönyvben felvett 283. helyrajzi számú Kii. szánni háznak, 307. és 822. helyrajzi számu fekvőségeknek felére B) 2. alatt bekebelezett tulajdonjogának törlése ezen itélet jogerőre emelkedésével végrehajtásilag bekebeleztessék s a telekkönyv előbbeni állapotba visszahelyeztessék. Köteles továbbá F. J. alp. ezen most jelzett ingatlan birtokát tizenöt nap alatt elsőrendű felp.-nő birtokába átbocsátani. Felp.-ek azon keresetükkel, hogy alp. a rácztöttösi 504. számu telckjegyzőkönyvbeli 908 b. helyrajzi sz. fekvőség felének birtokbabocsátására is köteleztessék, s hogy k. k. F. K. másodrendű felp.-nő örökösödési joga tartás, nevelés, kiházasitás szolgalmi joga telekkünyvileg biztosittassék, elutasittatnak. Indokok: Elsőrendű felp.-nő a keresetlevélhez A) a. hiteles másolatban mellékelt pécsi püspöki szentszéknek 188/83. sz. a. kelt ítéletével beigazolá, hogy a közte és alp. között fennálló házassági