Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

86 Birtok a fennemlitett legelője is teljesen hozzáférhetten s innen haszonvehet" lenné vált. A perbeli adatok csakugyan oda mutatnak, hogy az emiitett elárkolás 1879. október hónapban történt. Jelen sommás visszahelyezési perben nem azon kérdés képezi a megoldás tárgyát, vájjon az A) alatti egyezség folytán illeti-e felp.-t a vitás területnek birtoklása, hanem itt az döntendő el, vájjon felárkolás előtt használta-e felp. és mikép a kérdéses területet ? A kihallgatott tanuk közül J. Mátyás, R. János, 0. Pál, B. István, M. János és Z. György azt vallották, hogy a kereseti területen felp.-nek juhai legel­tek ; más részről pedig M. József, D. András, J. János, M. János, Sz. József és N. József arról tanúskodtak, hogy felp.-nek fenti haszná­lása idején alp. a kérdéses területnek tanuk által kijelölt részében ka­száltatott. Mindezer tanuk vallomásaiból azt kell tehát következtetni, hogy a vitás területnek használata, háboritás előtti időben közös volt, s így nem ig-azoltatott felp.-nek azon kereseti állítása, hogy ő lett volna a kizárólagos birtokos. Mindazonáltal, minthogy alp. felp.-t, a közösen használt területből elárkolás által önhatalmúlag kiszorította s igy azt a használatban megháborította, sőt felp.-nek a fennemlitett 15. B) és 56. C-vel jelzett legelőjéhez való hozzáférhetést is megakadályozta, és ezen cseltkvényeiben jogilag törvénytelen erőszak rejlik, kellett felp.-t a há­boritás előtti használatba visszahelyezni. Nem vétethetett itt figyelembe alp.-nek felp. perelhetősége elleni kifogása, mert nemcsak a haszon­bérbe adott birtoknak tulajdonosa, hanem haszonbérlő is, ha ez- a birtok használatában és az ezzel összekötett jogok gyakorlatában akár harmadik egyén, akár haszonbérlőtárs által önhatalmúlag háborittatik, jogosítva van visszahelyezési uton orvoslást keresni. De nem jöhetett tekintetbe azon alp.-i kifogás sem, hogy felp. az egyévi birtoklást ki nem mutatta, mert ha az A) alatti egyezség azon jogi kérdésnek eldöntésére, vájjon illeti-e felp.-t a kérdéses területnek is használata, jelen sommás vissza­helyezési perben szabályozónak nem vétetik is, annyi mindenesetre két­ségtelen, hogy felp. és alp. az általuk közösen kötött haszonbéri szerző­dés folytán ugyanazon egy téren állóknak tekintendők és igy már csak ez okból is nem tartozott felp. alp. ellenében külön egy évi birtoklást bizonyítani. (1882. okt. 7. 1761. sz.) Épület tetőzetének eltávolítása. 168 Esztergomi jbg. : Felp. özvegy Stojanovics Pálné keresete megállapíttatik ; az alp. Bruckner Albert által önhatalmúlag birtokfog­lalással és rongálással megháborított előbbeni á-llapot helyreállíttatni és felp. az alp. által elfoglalt kapu falának, padlás feljáratának az alp. által lerombolt házfedél részének és az utcza felőli külső ház fala elfoglalt részének birtoklásába visszahelyeztetni rendeltetik. Indokok: A foglalás ténye a megejtett birói helyszíni szemle, a szakértők véleménye és a kihallgatott még az alp.-i tanuk vallomá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom