Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

222 Közös tulajdon akarták jelezni, ellentétben nemcsak a görög compánia tagjaival, hanem a szintén görög-keleti vallású oláhokkal (Valachi, Walachen) is. így egyebek közt már az 1786-ban kelt H. a. folyamodvány szövegében is maguk a kérelmezők e kitétellel: «mi görög és román kereskedők) jónak látták a maguk különböző nemzetiségét kiemelni; a Brassó városi tanács 1786-ban kelt L. a felterjesztésében megkülönbözteti a görög kereskedőket a többi görög nem egyesült felekezetű (oláh) polgároktól és kereskedőktől, mig az ugyanazon évi P. aí. összeírásban az oláh mészárosok a többi conscribáltaktól elkülönítve soroltatnak fel névszerint. Annak tehát, mintha Erdély törvényhozási, törvénykezési és hatósági nyelvén valaha görögöknek neveztettek volna az oláhok is, éppen az ellenkezője áll. Áttérve már most a peres egyház történetét feltüntető F.—S. alatti okiratokra, ezekben sehol sem mondták a görög alapítók, hogy ők vegyes görög-oláh templomot akarnak. Ilyesmi nincs egy szóval sem mondva az F. és G. a. szerződésekben, melyekkel az építendő templomra szükséges két ház megvétetett; a H. és I. a. folyamodványok eredete pedig a következő : Az alapítók közül négyen: Dsanly, Dima, Michael és Stephan folyamodtak a városi tanácshoz templomépitési engedélyért 1786-ban, tehát akkor, midőn a görög-keleti vallás még nem volt recepta religio. A tanács elutasította őket azzal, hogy négy család számára templomot építeni nem enged ; eljárhatnak ők a brassó-külvárosi (bolgárszegi) görög nem egyesült felekezeti templomba is. Nyomatékot kerestek tehát ők többeknek számában s aláíratták az általuk szintén aláirt H.—L a. kérvényeket több görög-keleti vallásuakkal, akik azonban — és ez itt figyelemre méltó, — az engedélyt nem a maguk, hanem az előbb is folyamodott négy alapító részére kérték és csak támogatták az alapítók kérelmét, kiemelvén a maguk részéről, hogy a belvárosi templom nekik is mint belvárosi lakosoknak s üzlettulajdonosoknak javukra, hasznukra és kényelmükre fogna szolgálni. De mindezek, különösen az aláíró román mészárosok Jiiem mondtak egyebet, mint csak annyit, hogy ők is látogathatni fogják a görög alapítók költségén építendő és fíntartandó templomot, mely «hasznos lesz mindenkire nézve, az ki Istenhez imádságokkal fordulni» akar, és ha ezt a lelki érdeket az alapító görögök is elismerték és előmozdítani készeknek nyilatkoztak : ez az aláíró románoknak az egyházközségi tagságra éppen oly kevéssé szolgálhatott jogforrásul, mint nem szolgálhatott az oláh katonáknak és cselédeknek, a kiknek lelki érdeke szintén indokul hozatott fel a mondott kérvényekben. Abból pedig, hogy ezen folyamodványokat az aláírók román nyelven adták be a görög nyelvet valószínűleg nem értő szász tanácshoz, semmi sem következtethető, de már abból, hogy ők kérvényeikben a görög compánh szolgálatában le^ő görög papot szolgálatában fentartandónab nyilvánították s román papról említést sem tettek, inkább lehet következtetni azt, hogy ők a compánia-kápolna helyébe építendő görög