Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

166 Öröklési jog rendelkezés nélkül korlátlanul át is adatott; továbbá mindkét örökös, P. F. 4 éves korában, P. M. 7 éves korában elhalt. Az ügy ilyen állásában a felperes által érvényesíteni kivánt utóöröklési jog megbirálása szempontjából eldöntés tárgyát képezi az a jogkérdés, vájjon a végrendelet 3. pontjában felvett rendelkezés utóörökösnevezést, avagy csupán közönséges helyettesítést foglal-e magában. Az utóörökösnevezésnek, illetve hitbizományi helyettesítésnek lényege abban áll, hogy az örökös az örökhagyónak rendelkezése értelmében köteles a reá szállott örökséget halála után vagy egyéb esemény bekövetkezése esetében, illetőleg bizonyos idő múlva más megnevezett örökösnek, tehát a hitbizományilag helyettesitett utóörökösnek átengedni; ily értelmű rendelkezést azonban a végrendelet 3. pontjában felvett intézkedés nem foglal magában, mert örökhagyó ezzel az intézkedéssel csak arra az esetre rendelkezett, ha az általa czélzott örökösnevezés a kijelölt örökösök elhalálozása következtében hatályba nem léphetne. Nyilvánvaló tehát, hogy örökhagyó végrendelete nem a felperes javára rendelt utóörökösnevezést, hanem csupán közönséges és pedig oly értelmű örököshelyettesitést foglal magában, melynek értelmében az örökösül kinevezett gyermekeit kölcsönösen egymásnak, s azonkivül Ferencz gyermekének a felperest, Mária leányának pedig Sz. F. másodrendű alperest nevezte ki helyettes örököseikké. Minthogy pedig az örökhagyó által rendelt örököshelyettesités az által, hogy a kijelölt örökösök az örökség megnyilta idejében életben voltak, és az örökséget — habár a végrendelet rendelkezéseinek félretételével — el is fogadták, hatálytalanná vált, ennélfogva a felperes az örökhagyó végrendelete alapján a maga számára semmiféle jogot nem származtathat, s éppen ezen indokból annak vizsgálata, vájjon a végrendelet készitésénél az előirt alaki kellékek megtartattak-e, a felperes keresetének elbiráUása szempontjából közömbössé vált. (Guria 1909. május 11. 995/909. sz. a. I. p. t.) Kétség esetében nem hitbizományi, hanem közönséges helyettesités állapítandó meg. C. 1890. ápr. 10. 3731/89 (Gr. VII. 480. 1.) C. 1895 febr. 19. 1907/94 (Gl. III. 296. 1.) Ha az utóörökös rendelés bizonyos feltétel mellett történt, de a hagyaték az örökös adósságai miatt, tehát az ő tényére visszavezethető okból elárvereztetett: az utóörökösöket amiatt, hogy feltételes utóörökösödési jogukat a feltétel bekövetkezése esetében nem érvényesíthetik, csak kártéritési jog illeti meg az örökös ellen. (Curia 1909. május 13. 393/909. sz. a. I. p. t.)