Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

Btk. 260. §. 93 illetőleg annak 261. §-a alá eső becsületsértés vétségének tényállacléka megállapittassék. (1907. nov. 7. 8620. sz.) 172. Általános gyanúsítás nem rágalmazás. C.: A czikknek bevádolt helye nem vet szemére a főmagánvádlónak valamely egyedileg tüzetesen megjelölt plágiumot, nem hoz fel ellene valamely konkrét, esetleg bizonyítás tárgyává tehető tényt, hanem csak általánosságban jellemzi őt olyan írónak, ki mások munkáját a maga neve alatt teszi közzé. A bevádolt kitételben tehát nem foglaltatik határozott tényállítás, amilyen a rágalmazáshoz megkívántatik, hanem az csupán meggyalázó kifejezés. A minősítés tehát helyes. (1908. jun. 3. 4241. sz.) Btk. 260. §. 173. A hatóság előtti rágalmazás tényálladékánál nem az az irányadó, hogy az illetékes hatóság a sértett terhére rótt tettet büntetendőnek ismerte-e fel, hanem az, hogy az egyáltalában büntethető-e? s F. J. vádlott a Bp. 385. §-ának 1, a) pontja alapján abban összpontosuló okból élt semmiségi panaszszal, hogy a D. Gy. főszolgalbiróval folytatott bizalmas beszélgetése folytán a csendőrőrsvezető felettes hatóságai sem tartván szükségesnek a főszolgabíró utján tudomásukra jutott közlések nyomán a fegyelmi eljárás megindítását s hiányozván a vétség lényeges eleme, a sértési szándék, a rágalmazást vagy becsületsértést annál kevésbé képezheti a terhére rovott tett, mert vádlott állítása valónak is bizonyult. A tábla ténymegállapítása szerint ugyanis vádlott: 1905. szeptember hó 9-én D. Gy. főszolgabíró előtt azt állította T. F. csendőrörsparancsnokról, hogy az utóbbi vádlottnak U. Gy. elleni ügyében panaszának meg nem felelő, valótlan jelentést tett a bírósághoz azért, hogy azáltal U.-nak kedvezzen, s hogy vádlottnak fentebbi állítása valótlannak bizonyult. C.: Tekintve, hogy a közlés nyilvánosságának hiánya, a tettnek a törvény büntető rendelkezései alá foglalását nem akadályozza, hogy az állítás mivoltának felismerésénél nem az az irányadó, hogy az illetékes hatóság a sértett terhére rótt tettet büntetendőnek ismerte-e fel, hanem az, hogy az egyálalában büntethető-e; tekintve, hogy az állitások és kifogások tudatos használatán kívül a törvény a vádbeli cselekmény büntethetőségéhez más szándékot vagy czélzatot nem kíván; tekintve, hogy vádlott állításaival az azokból levont következtetés szerint is büntethető tett elkövetésével terhelte T. F. csendőrörsparancsnokot s ezek megállapított valótlanságuk miatt, bűncselekményt képeznek: a Bp. 385. §-ának 1. a) pontjára fektetett panasz nyilván alaptalan. (1907. jun. 13. 3713. sz.)