Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

84 Btk. 215. §. rülményt, hogy nem zálogos, hanem adásvételi szerződés jött létre a felek jogelődei közt, tehát oly körülményt, amelyet a vádlott hamis vallomása nem is érintett. Ezen ügydöntő körülménynek a kialakulásánál azonban lényeges volt a vádlott vallomása, mert a polgári ítélet indokolása szerint ,,a felperesi tanuk vallomásában érintett zálogszerződés létezése" alperes, illetve a jelen vádlott vallomása által „meg lett döntve." A vádlott által esküvel megerősített körülmény tehát szorosan összefüggött a peres ingatlan megszerzésére vonatkozó ellentétes ügyfél-állításokkal, amelyek a polgári pernek ama bizonyítandó tételében csúcsosodtak ki, hogy a peres ingatlant vádlott mi czimen birtokolta. Tévedett eszerint a kir. tábla a tényekből vont következtetéseiben s egyúttal a Btk. alkalmazásában, midőn ezt a kapcsolatot fel nem ismerve, a vádlott vallomását a polgári perben lényeges körülményre vonatkozónak s ennek folytán a vádlott terhére megállapított cselekményt a Btk. megfelelő rendelkezései alá foglalhatónak nem találta, holott az a most előadottaknál fogva a Btk. 215. §-ába ütköző hamis tanuzás tényálladékát egészen kimeríti. (1907. márcz. 7. 2273. sz.) 160. Más polg. perben letett esküre való hivatkozással tett hamis vallomás büntetendő. A kir. ügyész vádiratában Z. F. ellen vádat emelt azon az alapon, hogy Sz. T. és társának F. S. ellen 260 korona és járulékai iránt az oklándi kir. járásbíróságnál 1903. Sp. II. 18. sz. alatt lejárt újított sommás perében 1904. évi február hó no-én a bíróság előtt mint tanú a per lényeges körülményére nézve hamis vallomást tett és azt esküvel megerősítette és azt az 1904. Sp. 367. szám alatt lejárt sommás perben egész terjedelmében fenntartotta. A vádtanács a bűnvádi eljárást a vádirat elutasítása mellett a Bp. 264. §-ának 6. pontja alapján megszüntette; mert a terhelt ellen felhozott bizonyítékokat nem találta elegendőknek arra, hogy bűnösségére nézve alapos gyanút keltsenek. A T. az eljárást a Bp. 264. §-ának i.-sö pontja alapján szüntette meg azzal, hogy a Btk. 215. §-ába ütköző hamis tanuzás tényálladéka csak abban az esetben forog fenn, ha a polgári ügyben az ügy lényeges körülményére nézve tett vallomás esküvel megerősíttetett; minthogy pedig ,,a terhelt a szóban forgó kihallgatása alkalmával különben is kiegészített vallomásra esküt nem tett és arra, hogy vallomását a korábban letett esküje alatt teszi, figyelmeztetve nem volt, vallomása esküvel megerősített vallomásnak s olyannak, mely miatt a Btk. 215. §-a alá lenne vonható, nem tekinthető; s nem alkalmas ez okból arra, hogy e miatt terheltet büntető uton felelősségre vonni lehetne." C. (Jeé.): A T. ezzel a kijelentésével a törvényt megsértette. Első sorban törvénysértő már az, hogy a kir. ítélőtábla a hamis tanuzás tényálladékának fenforgása iránt felmerült kérdés elbirálásá-