Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

Bp. 368. §. 193 bántalmazta, a vádlott pedig ebben az értelemben nem védekezett, sem a főtárgyalás ebben az irányban adatot nem szolgáltatott és a védő sem jelölt meg e különkérdésnek javaslatba hozatalánál ily tényelemeket; ennélfogva ezeknek hiányában a bíróság a Bp. 361. §-a értel­mében a törvényből merített okból helyesen tagadta meg a külön­kérdés feltételét. (1907. okt. 9. 7930. sz.) Bp. 368. §. 367. Ha a beszámithatóságot kizáró ok külön kérdésbe foglal­tatik, legalább nyolcz szavazat szükséges e kérdést illetőleg is v. birói elitéléséhez. — A kir. C. elvi jelentőségűnek nyilvánított határozata. — C: A beszámithatóság kérdése a bűnösség kérdéséhez tarto­zik; mert a tett beszámithatóság nélkül nem bűncselekmény, s an­nak elkövetője nem bűnös. Ennek megfelelően rendeli a Bp. 358. §. első bekezdése, hogy a beszámithatóságot kizáró okok a bűnösségre irányuló fökérdésbe foglalandók be akként, hogy a főkérdésre adott igenlő válasz ki­zárja fenforgásukat. Ugyanezen szakasz második bekezdése abban az esetben, ha a befoglalás a főkérdést igen terjedelmessé, vagy ne­hezen érthetővé tenné, megengedi ugyan, hogy a beszámithatósá­got kizáró ok külön kérdésbe foglaltassák, de e kérdés pusztán azért, mert az emiitett czélszerüségi okokból a főkérdésen kivül helyez­tetett el, nem nyer önálló jelleget, s nem veszti el azt a lényeges tu­lajdonságát, hogy az a bűnösség kérdéséhez tartozik; tehát nem esik ki a Bp. 368. §-ának azon rendelkezése alól, mely szerint az esküd­teknek ama határozatához, mely a v.-tat bűnösnek mondja ki, leg­alább nyolcz szavazat szükséges, s a szavazatoknak a v. birói elité­léséhez szükséges száma nem függ a v. bűnösségével legtávolabbi vonatkozásiba sem hozható attól a véletlen körülménytől, hogy a beszámithatóságot kizáró oknak a fökérdésbe való befoglalása e kér­dést igen terjedelmessé vagy nehezen értehetővé tenné. Minthogy pedig az esküdtek, a halála okozó súlyos testi sértés bűntettét illető arra a kérdésre: ,,v. megállapított cselekményét az elhalt P. J. által személye ellen intézett, vagy azt fenyegető jogta­lán és közvetlen megtámadásnak elhárítására szükséges jogos véde­lemben követte-e el, mert R. J. őt az ablakának beverése miatt ül­dözvén fojtogatta és feleségét hivta azzal, hogy fejszét hozzon — hét ,,nem"-mel és öt ,,igen"-nel válaszolták; a bűnösségre tartozó e pótlókérdést tehát a v. terhére nem legalább nyolcz szavazattal dön­tötték el: az esküdtbíróság, midőn a v.-tat, a halált okozó súlyos testi sértés bűntettében is bűnösnek ítélte, tévedett abban a kérdés­ben, hogy a jogos védelem, mint a beszámithatóságot kizáró ok fenn forog-e; ugyanezért Ítéletének ezt a részét az összbüntetés kiszabását tárgyazó részszel együtt a Bp. 385. §. 1. c) pontja alap­ján megsemmisíteni s v.-tat a halált okozó súlyos testi sértés bün­Düntvénytár. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom