Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

Bp. 221., 222. §§. I83 A vádbeli tett elkövetését tagadó vádlottak ellen Sz. tanú a főtárgyalás folyamán fontos terhelő adatot szolgáltatott, vallomására azonban meg nem eskettetett azért, mert a nevezettet már a vizsgálat rendén mint tanút kihallgatták és ugyanakkor esküt is tett. Ámde Sz. maga ugy nyilatkozott a főtárgyaláson, hogy őt a vizsgálat rendén nem eskették meg s ennek következtében D. vádlott védője a tanú vizsgálati kihallgatása alkalmával közreműködött jegyzőkönyvvezetőnek a megesketés kérdésében leendő kihallgatását indítványozta. Ezt az indítványt az esküdtbíróság elutasította azzal az indokolással, hogy a tanú kihallgatásáról a vizsgálat rendén felvett jegyzőkönyv mint közokirat a megesketés megtörténtét bizonyítja. C.: Minthogy Sz. L. tanúnak a főtárgyaláson ismételten tett határozott kijelentése folytán kétely merült fel arra nézve, hogy a megesketésre vonatkozó záradék nem került-e csak elnézésből a vizsgálat rendén felvett kihallgatási jegyzőkönyvibe; minthogy a jelen bűneset kiváló fontossága és a védelem érdekére való tekintet szükségessé tette, hogy a bíróság a fentjelzett kételyt a lehetőségig eloszlassa, esetleg a nevezett tanú megesketése tárgyában a főtárgyaláson felmerült adatok figyelembevételével határozatot hozott; minthogy ennélfogva a védő elől emiitett indítványának elutasítása, tekintettel a Bp. 217. §-ának rendelkezéseire, a Bp. 384. §-ának 9. pontjában megjelölt semmiségi okot képez s a most idézett törvényszakasz 3. bekezdésében megjelölt eset nem forog fenn: ugyanazért az esküdtbíróság ítéletét a Sz. L. megesketése kérdésében hozott közbenszóló határozattal és az ezt követett vádlottakat illető eljárással együtt megsemmisíteni s az esküdtbiróságot uj eljárásra utasítani kellett. (1908. jan. 10. 176. sz.) Bp. 221., 222. §§. 345. Megesketés. C.: B. megesketése ellen a főmagánvádló azt hozta fel, hogy vallomása nem közvetlen tapasztalaton alapszik és hogy érdekelt. Minthogy azonban e tanú megmondotta, hogy honnan származik tudomása s így az esküdttek azon helyzetben voltak, hogy vallomása értékét mérlegelhessék; minthogy az érdekeltség egymagában ban a Bp. 204., 205. §§-ai szerint nem akadálya a tanuságtételnek és a tanú csak arra van kötelezve, hogy érdekeltségét bemondja (Bp. 210. §.); minthogy a kihallgatott tanú rendszerint megesketendő (Bp. 217. §.) és ez csak akkor mellőzendő vagy mellőzhető, ha a Bp. 221., 222. §§-ai valamelyik esete forog fenn, ami B. J.-ra nézve nem áll; e tanú megesketése szabályszerű volt. Ami pedig a K. J. megesketése ellen felhozott azt a kifogást illeti, hogy vallomása aggályos volt, mert a vele történt eset időpontját pontosan megjelölni nem tudta, ugy ez a kifogás alaptalan, mert a tanú vallomásának lényege az volt, hogy az eset megtörtént, nem pedig az, hogy mikor történt, de a neheztelt körülmény egyébként nem