Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 19. kötet (Budapest, 1909)

182 Bp. 217. §. szabad kihallgatni; ennek daczára a fötárgyalási elnök nemcsak kihallgatta, hanem a vizsgálat rendén ugyanezen körülményekre vonatkozólag tett, de utóbb visszavont vallomását is felolvasta. A Curia ugy találta, hogy S. F. tanú kihallgatása nem ütközik •a Bp. 204. §-ának 2. pontjában foglalt tilalomba, mert az emiitett rendelkezés kifejezetten csak a védő (kihallgatását tiltja arra nézve, amit a terhelt vele, mint védőjével tudatott. Mindazáltal a Bp. 205. §-ának 2. pontjában és a 206. §-ban foglalt rendelkezésekre tekintettel, mégis szabálytalan volt az eljárás, hogy S. F. megfelelő figyelmeztetés nélkül oly részletekre is kihallgattatott, amely részleteket a vádlott dr. J. L. ügyvéddel, mint védőjével közölt és amiről S. F., mint a nevezett ügyvéd irodájában alkalmazott irnok szerzett tudomást.. A főtárgyalásról szerkesztett jegyzőkönyvből különben nem tüniik ki, hogy S. F. tanú semmis vallomásáról felvett jegyzőkönyv a főtárgyalás alatt felolvastatott volna és ehhez képest az elől jelzett szabálytalanság a Bp. 384. §-ának nem a védő által hivatkozott 8. pontjába, hanem annak 5. pontjába ütközik. Minthogy azonban Sz. J. vádlott maga sem tagadta a bíróság előtt, hogy Sz. Gy.-t ő lőtte agyon, csakhogy azzal védekezett, hogy amint éjjel hazafelé ment, valaki lakása közelében feléje vagy reá lőtt, mire ő visszalőtt, tehát cselekményét jogos védelemben követte el, amire vonatkozóan vádlott eleinte ugy vallott, hogy a lövések alkalmával már az udvarába vezető kis ikapun bement volt, utóbb pedig ezt a vallomását oda módosította, hogy a lövések alkalmával még nem ért az udvarára, hanem az árokparton volt és a kis kapu felé haza tartott; minthogy S. F. tanú a főtárgyalás folyamán a Bp. 206. §-ában megszabott figyelmeztetés előtt tett vallomásában azt adta elő, hogy vádlott az ügyvédi irodában ugy nyilatkozott, hogy nem tagadja Sz. Gy. agyonlövését, de amidőn háza kis kapujánál hazament, valaki reá lőtt, ő meg a villanás irányában visszalőtt; minthogy S. F. tanú eme vallomásával a vádlott védekezését megerősítette, a vádlottra nézve kevésibé kedvező azt a részletet pedig, hogy ez az ügyvédi irodában tett előadása szerint az udvara kiskapuján bement, amidőn a feléje intézett lövés villanását látta, S. F. csak akkor mondotta el, mikor előzőleg a Bp. 206. §-a értelmében már figyelmeztetve volt; minthogy ily körülmények között S. F. tanúnak a főtárgyalás rendén a törvény szabta figyelmeztetés előtt tett első vallomása a vádlott sérelmére, az esküdtek határozatára, és az ezen alapuló ítéletre befolyással nem lehetett: ennek folytán a fentebb vázolt szabálytalanságban rejlő, a Bp. 384. §-ának 5. pontjában megjelölt semmiségi ok a Bp. 384. §-ának 3. bekezdése értelmében nem érvényesíthető. (1907. decz. 27. 9904. sz.) Bp. 217. §. 344. A tanuvallomási jegyzőkönyvnek záradéka magában véve nem igazolja az eskü letételét.