Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)
Bpi 328. §. 141 C.: Eme tények a Btk. 261. és 262. §§-aiban meghatározott nyilvános becsületsértés tényálladékát megállapítják, mert H. K. rendőrkapitány hatósági tag, az ellene a' vádlott által használt kifejezés kétségtelenül meggyalázó és az a városi közgyűlésen, tehát nyilvánosan használtatott a sértett ellen, az pedig, hogy a közgyűlésen elkövetett mint az 1886: XXII. t.-cz. 60. §-ában meghatározott széksértés á közgyűlés által torlandó meg, nem zárja ki azt, hogy a sertés abban az esetben ha bűncselekmény tényálladékát állapítja meg, bűnvádi eljárás utján is megtoroltassék. (1907. jan. 17. 418.) A sebes hajtás miatt történt elitélés nem zárja ki a bűnvádi eljárás megindítását az ugyanekkor gondatlanságból okozott testi sértés miatt. 270. C.: A semmiségi panasz indokolásával szemben, mely szerint vádlott a sebes hajtás miatt megbüntettetvén, az ellene most gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége czimén emelt vád alapján el nem Ítélhető, megjegyzi a C, hogy e körülmény az alsófoku ítéletekben meg nem állapíttatván, és különben sem lévén alkalmas arra, hogy a bűnvádi eljárás megindításának akadályát képezze: a Bp. 385. §-ának 1. c) pontja szerinti semmiségi ok nem forog fenn. (1907. máj. 16. 4844.) Ha ugyanazon cselekmény (csalárd bukás büntette) többszörösen minősül, a bűnösség megállapítása mellett nincs helye felmentésnek a nem alkalmazott minősítések alól. 271. C.: Perrendellenes a kir. törvényszéknek az az ítéleti rendelkezése, mely szerint vádlottakat a Btk. 414. §. 1. és 3. p.-ba ütköző csalárd bukás bűntettének vádja alól felmentette, mivel a Btk. 414. és 416. §-ában megjelölt vagyonbukás csak egy tényálladékot képezvén, az id. §-ok bármelyik pontjának megállapítása esetén a többi pontra vonatkozólag külön felmentés kimondásának helye nincs és csak az Ítélet indokolásában fejtendő ki az, hogy mi alapon mellőztetett a többi vádbeli pontok szerinti minősítés. (906. nov. 8. 9884.) Bp. 328. §. A védelmül felhozott tények mellőzése indokolandó. 272. Vádlott W. már az elsőfokú tárgyalás alkalmával azzal védekezett, hogy a terhére rótt cselekmény elkövetésekor részeg volt és ebben az állapotban a virágokat azért vitte el, mert azt hitte, hogy azok a sértettel egy udvaron lakó anyjának tulajdona. B. másodrendű vádlott pedig védelmül azt hozta fel, hogy ő jóhiszeműen segédkezett I. r. v.-nak a virágok elvitelében, mert ez azt mondta neki, hogy azok az anyjának a virágai.