Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

124 St. 14., 27. §§. már a vádeljárás folyamán jogerősen megszüntették az eljárást (1. Grill Dt. IX. 163. 1.) A szerzőt és kiadót a budapesti tsz. és a budapesti Tábla a St. 14. §-a alapján felmentették, mig a Curia mindkét vádlottat, mint a Btk. 70. §-a szerinti részeseket elitélte és pedig a szerzőt 3 hónapi, a kiadót 1 hónapi államfogházra. Az előző eljárás során az a kérdés is vita tárgyává tétetvén, vájjon a St. 27. §-a esetében alkalmazandó-e ugyané törvénynek a fokozatos felelősségre vonatkozó 13., illetőleg 33. §-a: e kérdésre a bpesti T. a vádeljárás stádiumában igennel felelt, mig a C. alábbi ítéletében tagadólag válaszolt azzal, hogy a szerzővel és kiadóval szemben a Btk. 70. §-át alkalmazta. C: Az alsóbiróságok megállapították, hogy K. A. és R. K. vádlottnak az Ítélettel sújtott müvét újból kiadták- hogy ezt együtt és közösen tették, hogy R. K. az uj kiadást árulta. Mindazonáltal mind a két alsóbiróság felmentette a vádlottakat azon indokolással, hogy a vádirat közhatósági irat lévén, annak a szóban levő részben szószerinti közlése a St. 14. §-a értelmében a büntethetőségét kizárja. Ez a felfogás nem állhat meg. A St. 27. §-a különnemű sajtódelictumot állapit meg; nem pusztán tartalma miatt bünteti a sajtóközleményt, miként a St. I. fejezetében felsorolt esetekben, hanem bünteti már magát a közlés tényét, vagyis az itélt dologgal szemben tanúsított daczot. E rendelkezés értelmében — a bíró büntetni tartozik az ujabb közlést — akár ismerte fel a saját felfogása szerint a közlemény tartalmában büntetendő cselekmény tényálladékát, akár nem. Kitűnik mindez már a 27 §. elhelyezéséből; mert a törvényhozó azt nem a közönséges sajtóvétségeket tartalmazó I. fejezetbe vette fel, hanem rendszerétől függetlenül: a birói eljárásról szóló II. fejezetbe illesztette bele. A St. 14. §. tartalmánál fogva büntetendő cselekményekről szóló közlést teszi büntetlenné, ha ez a közlés az ott felsorolt iratoknak „hiv szellemében és igazán" való visszaadása által követtetik el. Azért a 14. §. a ,,sajtóvétségek" fejezetében ezekkel szerves összefüggésben van elhelyezve és a 27. §. sem utalással, sem kifejezetten nem mondja ki, hogy a 14. §. szabálya ebben a különleges esetben is alkalmazandó. Ellenmondás is volna a sújtott nyomtatvány újból való kiadását eltiltani, de annak „hiv szellemben és igazán" való közlését mégis megengedni. Minthogy pedig magyarázati szabály, hogy a törvényben az ellenmondó intézkedést kizártnak kell tekinteni; a 14. §-nak a 27. §-ra alkalmazása pedig ily ellenmondást állapitana meg. Ennek a látszólagos ellenmonclásnak kiegyenlitését éppen abban lehet megtalálni, hogy mig a St. 14. §-a még itéletileg nem sújtott közleményekre vonatkozik; a St. 27. §-a azokra az újbóli közzétételekre nyer alkalmazást, a melyekre vonatkozóan már marasztaló büntető Ítélet hozatott. Az alsóbiróságoknak a büntethetőség kizárására vonatkozóan a St. 14. §-ából merített értelmezését tehát elfogadni nem lehet. Ehhez járul, hogv jelen esetben a közlés módja sem felel meg