Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

QO Btk. 263. §. tolta meg, hogy a főmagánvádlóról állított ama tény, hogy a kutmérgezés gyanúja öt terheli, bizonyítva nem lett. Az a körülmény, hogy a kir. ítélőtábla megállapítása szerint a vádlott czélja a hatósági beavatkozás előidézése volt, a tényálláson mit sem változtat, mert a törvény külön rágalmazó czélzatot nem kíván; az a körülmény pedig, hogy a főmagánvádlónak meggyanusitása a községben keringő hirre való hivatkozással történt, a vádlott felelőssége szempontjából közömbös, mert a ki a hirt tovább adja, azért mint saját cselekvéséért épp ugy felel, mint az, a kitől hallotta. A hir terjesztője köteles annak valóságáról meggyőződést szerezni magának és ez fokozott kötelessége annak, a ki a terjesztést újság utján eszközli. Ezek szerint a kir. ítélőtábla tévesen alkalmazta a törvényt abban a kérdésben, hogy a büntethetőséget kizáró körülmény forog-e fenn. (1905. márcz. 2. 1925.) A rágalmazásként panaszolt állitások valódisága bebizonyittatván, az ezzel kapcsolatos meggyalázó kifejezések valódisága is bebizonyitottnak tekintendő. 233. C.: A kir. tábla tényként megállapította, hogy a v. bebizonyította a bevádolt czikkekben felhozott azon állításait, hogy a „Budapesti Napló" főszerkesztője feljelentette főmagánvádlót zsarolás miatt, és hogy az mégis ujabb zsarolási kísérletet tett, hogy továbbá a főmagánvádló 600 K erejéig meg akarta zsarolni a szerkesztőséget. Ehhez képest a kir. tábla vádlottat a rágalmazás alól a Btk. 263. §-a értelmében fel is mentette. Tévedett azonban a kir. tábla, midőn a felhozott tények bebizonyult volta mellett, bizonyitatlannak tekintette a vádlott által e tények jellemzésére használt kifejezéseket. E kitételek használata ugyanis azonos a valónak bizonyult tények állításával, tehát ezeknek bebizonyításával és büntetlenségével amazoknak a valósága és a büntetlensége is előáll. Kérdést csak az képezhetne, hogy vádlott a kétségtelenül erős kifejezésekkel nem mondott-e többet, mint a mennyit tényként bebizonyított, és hogy e netaláni többlet nem foglal-e magában meggyalázást. A kir. Curia ugy találta, hogy a bevádolt kifejezések a főmagánvádlónak az elsőbiróság ítéletében megállapított üzelmeivel szemben nem haladták meg azt a mértéket, a mely szerint ily ténykedéseket közfelfogás szerint megítélni szokás, hogy tehát vádlott következtetéseivel és azok kifejezésével nem ment tul a helyesen felfogott hírlapírói kötelesség határain; a sajtóval való visszaélés ama súlyos nemével szemben, melyet az alsófoku bíróságok bizonyítottnak vettek, a vádlott által használt erős kifejezések nem aránytalanok. Minthogy ezek szerint nemcsak a bevádolt állitások, hanem a bevádolt kifejezések is bizonyítást nyertek, a kir. tábla tévesen alkalmazta a Btk. 263. §. utolsó bekezdését, midőn a vádlott büntetlenségét nem állapitotta meg. (1905. nov. 8. 9535.)