Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Bp. 427- §• 6- P183 a Bp. 370. §-ában körülirt helyesbítő eljárásnak, sem a vádló, vagy más jogosított nem szolalt fel az esküdtek határozatában tapasztalt valamely fogyatkozás miatt, — az elnök és a jegyző az esküdtek határozatát aláirta, ez után a vádlottak bevezettettek és a' jegyző a felek, védők és esküdtek jelenlétében nyilt ülésben az esküdtek végleges határozatát felolvasta; tehát az történt meg, a minek a Bp. 372. §-a szerint meg kellett történnie s a minek megtörténte után már csak a most felhitt 372. §-t közvetlenül követő 373. és 374. §-ok értelmében lehetett eljárni, az az a bíróság már csak ítéletet hozhatott, a felek pedig, ezek közt természetesen a vádló is, csak az ítélettel eldöntendő kérdésekben szólalhattak fel. Ezek folytán tekintettel arra, hogy az esküdtek, az alakjára nézve mindenki által helyesnek talált és felszólalással senki részéről meg nem támadott határozatukban, az I. csoport V. és II. csoport V. külön kérdésére adott feleletükkel B. J. és Ty. Gy. vádlottak javára, a Sz. S.-en elkövetett halált okozó súlyos testi sértés bűntettére való hivatkozással a büntethetőségnek a Btk. 79. §. 3. bekezdésében meghatározott kizáró okát elfogadták, mert a mindkét vádlottra nézve feltett ama külön kérdésre „Félelemből, ijedségből vagy megzavarodásból származott-e a jogos védelem határának B. J., illetve Ty. Gy. részéről történt tulhágása?" igennel feleltek; tekintettel arra, hogy az esküdteknek a Bp. 372. §. szabálya szerint a bevezetett vádlottakkal is közlött eme határozata után B. J. és Ty. Gy. vádlottat az a jog illette, hogy a Sz. S.-en elkövetett bűncselekmény miatt ellenük emelt váddal szemben a büntethetőséget kizáró ok fennforgásának az ítéletben való kimondását követeljék, a bíróságra nézve pedig a Bp. 374. §. 3. bekezdése szerint meghatározott az a kötelesség állott elő, hogy miután az esküdtek olyan okot fogadtak el valónak, a mely a büntethetőséget kizárja, a vádlottat erre irányzott indítvány nélkül is felmentse; senkit sem illetett azonban valamely közbenső másféle intézkedésre irányzott indítvány joga s a bíróságot sem illette a 374. §. 3. bekezdésében meghatározott kötelességgel ellentétes intézkedéshez való jog; tekintettel arra, hogy a Bp. 427. §-ában megjelölt alaki semmiségi okot a vádló a most felhitt 427. §. 2. bekezdése szerint még abban az esetben is, ha az a vád érdekeit sértette, csak akkor érvényesítheti, ha miatta a főtárgyalás folyamán felszólalt vagy semmiségi panaszát bejelentette; tekintettel arra, hogy ennek a szabálynak, a 374. §. első bekezdésében foglalt ama szabály mellett, hogy a felszólalásra jogosítottnak az esküdtek határozatát nem szabad bírálat tárgyává tenniök; nem lehet más értelme, mint az, h. a kiemelt 6. p.-ban megjelölt semmiségi ok miatt a vádló a felszólalás jogát a főtárgyalás folyamán akkor érvényesítse, ha a bíróság a felszólalásban vitatott fogyatkozás miatt a helyesbítő eljárásnak helyét nem látná, önként értendő tehát, hogy a főtárgyalás folyamán a vádló a 427. §. 6. pontjában megjelölt ok miatt semmiségi panaszt csak abban az esetben jelenthet be, ha előbb felszólalt és ez által a bíróságot a helyesbítő eljárás kérdésében hozandó határozatra siker nélkül felhívta; tekintettel arra, hogy az itt fennforgó esetben az ügyész t. i. a vádló, az esküdtek határozatának az