Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Bp. 261. §. 157 bizonyítása végett, hogy a sértés 8 napon belül meggyógyult; egyszersmind pedig bemutatta sértett nyilatkozatát, a melylyel a magáninditványát visszavonja. A vádtanács e nyilatkozat és az általa meghallgatott tvszéki orvos véleménye alapján a Bp. 264. §-ának 4-ik pontja alapján az eljárást megszüntette. A kir. ügyész e határozat ellen felfolyamodással élt. A pécsi T. a vádtanács végzését a BP- 379- §• 4- bek- és 384. §. 4-ik pontja alapján megsemmisitette, s a 262. §. értelmében a vizsgálat kiegészítését rendelte el. Pécsi T.: A Bp. 259—269. §-ai a vádtanácsi eljárást körülírják s bár a 262. §. megengedi, hogy a vádtanács a nyomozást és vizsgálatot, ugy ezek kiegészítését és uj bizonyítékok felvételét vagy megszerzését elrendelheti, ,,az uj bizonyítékok felvételét" a 260. és 261. §-okból kitetszöleg csak a terhelt kikérdezésére korlátozza. Ezen törvényhelyek félreismerhetlen intentiója szerint tehát a vádtanács feladata csak abban áll, hogy a nyomozás anyagát megbírálja s ez alapon határozzon a vád kérdésében, esetleg ha akár a vád, akár a védelem szempontjából hiányt lát, pótoltassa a nyomozást; de ezen feladat körén kivül esik az olyan eljárás, a mely azt a pótlást is a vádtanács hatáskörébe vonna. Túllépte tehát a vádtanács hatáskörét akkor, a mikor a törvényszéki orvost mint szakértőt beidézte, zárt ülésben kihallgatta, vele a kezelőorvos látleletét felülvizsgáltatta s ez által megfosztotta a vád képviselőjét attól a jogától, hogy a szakértőhöz kérdést intézhessen. Minthogy azonban az a Btk. 384. §. TI. pontjában foglalt semmiségi ok a hivatalból figyelembe veendő semmiségi okok közé nem tartozik, azt a kir. ítélőtábla jelen határozat alapjául nem vette, de a szükséges intézkedés pótlását elrendelte. A vizsgálat elrendelését a kir. ítélőtábla azért találta szükségesnek, mert arra nézve, hogy hivatalból üldözendő bűncselekmény nem forogna fenn, a törvényszéki orvosnak szabálytalan eljárással kivett az a véleménye, a mit a sértett megvizsgálása nélkül adott, hogy sértettnek a látleletben leirt sérülései 8 napnál kevesebb idő alatt is „meggyógyulhattak", szemben a kezelőorvos véleményével, a ki a négyrendbeli sérülés közül egynek gyógyidejét 10—12 napra, egy másikat 10 napra tette s a védőnek a vádtanács előtti tárgyaláson tett azon nyilatkozatával, hogy a kezelőorvos az enyhébb minősítést a pótvélemény kiállítását megtagadta, megnyugtató alapul nem szolgálhat, sőt, tekintettel a felek közötti viszonyra s arra, hogy a terheltek apjuk bántalmazását a nyomozó csendőrök előtt letagadták, a kifogások mellett becsatolt nyilatkozat értékét is megtámadja s igy csak a vizsgálat lesz hivatva kideríteni, hogy a kezelő orvos sértettet mennyi ideig kezelte, annak a sérülései mennyi idő alatt gyógyultak meg, hogy sértett kivánja-e vagy sem terhelt fiainak megbüntetését? (1905. jan. 31. 138. sz.)