Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. 257 vári kir. törvényszéki elnök kezéhez 15 nap alatt befizessék. Végre T°™ényes kötelezi a kir. Ítélőtábla alpereseket annak tűrésére, hogy a fel- öröklés, peresnek fentebb meghatározott özvegyi járadéka a kepadi 34. sztjkv- Az özvegyi ben felvett ingatlanokra bekebeleztessék. egyebekben a kir. \té\őj°S terjedelme tábla a felperest keresetével szintén elutasítja, elrendeli azonban, cs tartalma. hogy a jelen perben hozott Ítéletek jogerőre emelkedésük után hiteles kiadmányban a hagyatéki bírósághoz és a kir. törvényszék elnökéhez áttétessenek. A törvényes hitbér a H. K. L r. 93. §-a szerint azon jutalom, mely a házas nőt a házassági tartozás teljesítéséért férje javából a törvény alapján megilleti; a minélfogva, minthogy nem is állíttatott, hogy felperes a házassági hűségnek megsértése a felperes részéről, amelynek fennforgása esetében a hitbér nem követelhető, nincs bizonyítva, mivel a megállapított tényállás szerint a felperes az örökhagyóval a házasságkötés idejétől kezdve szakadatlanul együtt élt és az örökhagyó hagyta el a felperest halála előtt három hónappal, átköltözködvén alperesékhez, felperesnek igénye a törvényes hitbérre megállapítandó volt. Az 1840. évi XXII. t.-cz. 85. §-a szerint a törvényes hitbér a volt jobbágyaknál ugyan 40 irtot, illetve 80 koronát teszen ki, de minthogy maga a felperes állítja, hogy az örökhagyó a felperesnek második férje volt, a felperes a H. K. L r. 46. §-a szerint a második férje vagyonából a törvény által megállapított hitbér összegének zsak felét igényelheti, a minélfogva a felperesnek e czimen a törvényes 80 kor. hitbér felét, vagyis 40 koronát kellett megítélni, az ezt meghaladó összegre vonatkozó igényével pedig őt el kellett utasítani. Xem vitás, hogy a felperes az örökhagyónak haláláig annak törvényes neje volt, hogy tehát közöttük a házasságkötéssel létesült az az életközösség fenállott, a melynél fogva őt törvényeink szerint megilleti az a jog, hogy addig, mig özvegysége tart, férje javait haszonélvezhesse, illetve azok jövedelméből eltartást nyerjen, a minél fogva, minthogy magában véve az a körülmény, hogy a házastársak a férj elhalálozása időpontjában együtt nem éltek, az özvegyen maradt felperest a törvény által biztosított özvegyi jogától meg nem fosztja; és minthogy ennélfogva az özvegyi jog megtagadására ok fenn nem forog, az özvegyi jog ellen emelt kifogás mellőzésével, felperesnek özvegyi joga a hagyatékot terhelőleg megállapítandó volt, Tekintve azonban, hogy az özvegyi jog a férj egész hagyatékára csak abban az esetben terjed ki, ha a férj után származó törvényes örökös nem marad, mivel az L T. Sz. 16. §-a szerint az özvegyi jog megszorítását a leszármazó egyenes örökös követelheti, de tekintve különösen, hogy az 1840. évi VIII. t.-cz. 18. §-a szerint a volt jobbágyaknál, ha az örökhagyó után előbbi házasságból származó gyermekek maradtak, az özvegyet özvegyi tartás fejében csak egy gyermekrésznek haszonélve'zete illeti meg oly módon, hogy ezen egy gyermekrész a hagyatékból tartására kis*akittatván, annak egyedül évenkénti jövedelmét húzhassa, a felperesnek özvegyi tartását az Ítélet rendelkező részében megállapított összegben meg kellett ítélni és a felperest az ezt meghaladó összegre támasztott igényével el kellett utasítani, mert az özvegy arra, hogy a lakást és eltartást az örökhagyó örököseitől természetben és közös háztartásban vegye M>ir us : Felsőbirósáeaink elvi határ. XV.