Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

252 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. Törvényes tátott, részben pedig bíróilag lefoglaltatott, a miből következik, hogy öröklés, megtérítések kérdésében indítandó külön perek befejezéséig annak Az özvegyi az örökösnek érdeke, kinek javára esetleg megtérítés megállapittatjogterjedelme^, veszélyeztetve van, következőleg tekintettel arra, hogy M. Irma es tartalma. gs Tmre egymás enen [\y beszámításokkal fel nem léptek, az idézett §-ban emiitett biztosítás kérdése csupán a most nevezettek közt egyfelől, M. Gy. és S. közt másfelől rendezendő, és pedig mivel utóbbiak az elsőbiróság azon rendelkezése ellen, hogy a megtérítés kérdése a törvény rendes útjára minden biztosíték nélkül utasíttatott, felfolyamodással nem éltek, egyedül M. Irma és Imre javára. A biztosítékul visszatartandó ez az összeg az örökösök által vitatott és el nem ismert előre kapott értékek alapján az esetleg itéletileg megállapítandó megtérítések arányában határoztatott meg, A k ö z szerzeményi jog a családi vagyonjog körébe tartozik s mint ilyen nem öröklési, hanem kötelmi jogi természetű lévén, érvényesítése az 1894:XVI. törvényczikkel szabályozott eljárás s a 84. §-on alapuló perre utasítás keretén kívül külön perrel eszköz 1 e n d ő. Az idézett törvényczikk 70. §-a sem alkalmazható a közszerzeményi igény érvényesítésére, mert e §. a 67—69. §-sal összefüggésben lévén magyarázandó, az örökhagyó nevén álló ingatlanokról intézkedik, melyeket még az örökhagyó elidegenített. Ez alapon tehát ki kellett mondani, hogy az özvegy közszerzemény czimén támasztott igényét csak a törvény rendes utján érvényesítheti. A hagyaték fele része azonban a közszerzeményi igény biztosítására azért rendeltetett visszatartatni, mert M. Irma és Imre ez igény valóságát elismerték s annak veszélyeztetése a külön per eldöntéséig M. S. és Gy.-val szemben a fent említett foglalásokra és engedményekre való tekintettel nyilvánvaló, és mert özv. M. A.-né az 1860. április 22-én létrejött házassági szerződést érvénytelennek vitatta, s az érvényesség vagy érvénytelenség kérdése ezen a peren kivüli utón el nem dönthető. A nem készpénzbeli hagyaték elárverezése azért rendeltetett el, mert özv. M. A.-né, Irma és Imre ezt a vagyonelkülönitési tárgyalás folyamán az ingatlanok és felszerelések tárgyában feloszthatatlanság alapján egyenesen és kifejezetten ismételve ajánlották, M. S. és Gy. pedig a hagyatéki tárgyalás során kérték, az árverés elrendelése tehát ez alapon, valamint az 1894: XVI. t.-cz. 95. §-ának a) és c) pontja alapján indokolva van, önként értetvén, hogy a M. Imre birtokában levő s neki az örökhagyó által haszonkölcsönbe adott értékpapírok, általa az árverés utján vagy árfolyam szerint való értékesítés czéljára természetben lesznek átadandók és terhére az osztálynál ez alapon beszámitandók. Az előadottak szerint tehát a hagyaték állagához tartozó készpénz és az ingatlanokért és egyéb értékekért árverésen befolyandó vételár fele képezi az átadás folytán a négy örököstárs közt felosztandó vagyont, a mely osztálynál lesz helye az örököstársak által elismert s előre kapott értékek betudásának, valamint a hagyaték cselekvő állagában M. J., M. S. és M. Gy. terhére felvett értékek, a mennyiben azok vita tárgyát nem képezték, figyelembe vételének. Az özvegyi jogot illetően a férjnek törvény szerint joga van az özvegyi jogot szabályozni. Ezt a szabályozást az özvegy csak annyiban, támadhatja meg, amennyiben az az özvegynek törvényben gyökeredző ezt a jogát sérti. Fenforgó esetben özv. M. A.-né özvegyi joga a házassági szerződéssel eszközöltetett akként, hogy az