Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

J. szerződési képességének hiánya miatt egyfelől az általa kiskori- Szülök és ságában a B- czéggel értékpapírok vétele és eladása tekintetében gyermekek kötött, a keresetben felsorolt valamennyi ügylet, másfelől az ezenköztl v szonV' ügyletekből eredhető tartozás biztositékaképen a takarékpénztárig^0^. szer7 könyveknek általa történt átadása is eredetileg semmis és érvény-20"0 ? általa telén; az ily ügyletekből pedig jogok nem származhatnak, tehát a B-flLjy Mzlnid­czég a takarékpénztári könyveket, illetve a beváltásuk által nyert hatálva. értéket a semmis ügyletből ereden követelésükre fordítani nem volt jogositva. hanem azt H. J.-nek visszaadni tartozott; az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatásával alpereseket, mint az időközben meg­szűnt E. közkereseti társas czégnek a kereskedelmi törvény 85. §-a értelmében a társaság kötelezettségeiért egyetemlegesen felelős volt tagjait minthogy előadásuk szerint a takarékpénztári. könyveket már beváltották, s azokat természetben vissza nem adhatják, azok érté­kének megtérítéséül a kereseti kérelemhez képest 12Ö0 kor. tőke s járulékai fizetésére egyetemlegesen kötelezni kellett <90L márcz. 5- 379. . 21356. Temesvári tábla: A keresettel a felp. Temes m. A kiskorú árvaszékét mint kiskorú gyermekeinek gyámhatóságát vonta perbe al- képviselete. peresként és a kereseti kérelem szerint a keresetben előadott igényei elismerésére és teljesítésére az árvaszéket mint gyámhatóságot kérte elmarasztaltatri- Minthogy az árvaszékek az 1877: XX. t.-ez. II. feje­zetében foglalt szabályok szerint a hozzájuk utalt ügyekben a gyám­hatóságot a törvényhatóságok és a rendezett tanácsú városok, kivé­telképpen ? községek nevében és saját felelősségük mellett önál­lóan gyakorolják és szervezetüknél fogva oly önálló elsőfokú ható­ságot képeznek, amelyek határozatai ellen a jogsegély közigazga­tási uton, vagyis a felsőbbfoku gyámhatóságokhoz, a közigazgatási bizottsághoz és a belügyminisztériumhoz felterjesztendő felebbezés utján keresendő: minthogy ezek szerint az árvaszék nem perképes személy, és eképpen mint hatóság alperesként sem határozatai érvény­telenítése, sem egyéb igények érvényesítése iránt perbe nem von­ható: a kir- törvényszék szabálytalanul járt el, midőn felperesnek az árvaszék mint gyámhatóság ellen indított keresetét elfogadta stb­és ítéletet hozott, minek folytán az L bíróság ítéletét az azt meg­előző eljárással együtt az 1881 :LIV. t.-cz. 39. §. o) pontja és annak utolsóelőtti bekezcése alapján a 40- §. értelmében hivatalból meg­semmisiteni s az elsőbircságot utasítani kellett, hogy a felperesnek az eljárásra alkalmatlan keresetét képviselője kezéhez adja vissza (902. jun. 10. 1344J. — C u r i a: Hhagyja az abban felhozott indokolás alap­ján és azért, mert a kiskorú perceni képviseletére csakis a kiskorú gyámja, vagy az 1877: XX. t.-cz. 30. §. a) pontja esetében annak gordnokf. lévén jogositva, amennyiben felperes érdeke a gyámsága alatt álló kiskorúak érdekével ellentétben áll, ezek részére az ille­tékes gyámhatóság által gondnokot rendeltetnie s a kiskorúakat az 1868: LIV. tez, 84. §. rendelkezésének megfelelően -*zon gondnok képviselete mellett perbevonni köteles lett volna, amit elmulaszt­ván, az utóbbi felhívott t-cz. 8. §. b) pontjában foglalt rendelkezésnél fogva a beadott kereset folytán az eljárás meg sem lett volna indít­ható, s ennek következtében az 1881 :LIX- t.-cz. 39. §. i) pontjában meghatározott semmiségi ok is fenferog (902. nov. 6. 6887.). 21357. Curia: Panaszolják alp.-ek, hogy a felebbezési bíróság A kiskorú anyagi jogszabályt sértett azzal, hogy a végrehajtási jegyzőkönyv vagyona jöve­4. tétel alatt lovak közül a fekete kanczát és az 5. tétel alatti delmének fö­simenthali teheneket, mint olyanokat, a melyek H. István után örök- löslege. lD*

Next

/
Oldalképek
Tartalom