Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

200 CSALÁDJOG. 1894:xxxi. a házasság felbontására illetékes bíróság hatáskörébe tartozik; mintt.-cz. hogy pedig az 1868 :LIV. t.-cz. 53. §. c) pontja értelmében házas102. §. sági ügyekben a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincs és Ideiglenes a végleges nőtartás kérdése minden körülmények nötartds. között magában a házassági perben és nem külön perben eldöntendő, az e tekintetben felhozott pergátló kifogás pedig az eljárás bármely szakán hivatalból is figyelembe veendő, a felebbezési .bíróság jogszabályt sértett, a midőn a felperes által a sommás utón való folyamatba tett végleges tartási per megbirálásába bocsátkozott, ahelyett, hogy a S. E. 165. §. ellenére az elsőbiróság ítéletét feloldotta és az eljárást megszüntette volna; miért is a felebbezési bíróság Ítéletét feloldani, az eljárást megszüntetni és felperest a S. E. 204. §-a éltelmében az okozott költségben marasztalni kellett (904. jun. 11. G. 221.). 21301. Curia: A felebbezési bíróságnak a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállása szerint a peres felek között az életközösség megszakítását megelőző utolsó hónapban már rossz viszony fejlődött ki azért, mert felperes alperest állandóan féltékenykedéssel üldözte és ebből kifolyóan felperes egy alkalommal alperes fejéhez egy könyvet vágott; más alkalommal pedig felperes öklével alperesnek arczába ütött és azt szembe köpte. Minthogy pedig a férjjel szemben ily magaviselet akkor sem volna megengedhető, ha meg volna állapítva, hogy felperesnek a féltékenységre jogos indoka volt; minthogy továbbá az életközösség megszakítása, felperesnek a férjével szemben tanúsított és a nő kötelességével össze nem egyeztethető magatartására vezethető vissza; annálfogva helyes a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, mely szerint felperest ideiglenes tartásdíj iránti keresetével elutasította, mert az állandóan követett törvénykezési gyakorlat által elfogadott jogszabály az, hogy a különváltan élő nő férjétől külön eltartást jogszerűen nem követelhet, ha a különválást részben vagy egészben a nő magaviselete okozta (904. jun. 24. G. 92.). 21302. Curia: A felebbezési bíróság ítéletének indokai szerint abból a jogi felfogásból indult ki, hogy az ideiglenes nőtartás iránti per alapja nem lehet az, hogy a férj nejével a nemi életet nem folytatja. Ez a jogi álláspont téves, mert az életközösség megkezdése és folytatása a férj kötelessége lévén, ha a férj a házastársi kötelezettség teljesítésére képes és erre a házasság megkötése óta hosszú időn át még kísérletet sem tesz, ez a férj részéről oly sérelmes magaviselet nejével szemben, a mi miatt a nő jogosan hagyja el a férjét. Minthogy pedig felperes a tényállás szerint szóval is előterjesztett keresetét s a különélés iránti jogosultságát ép arra alapította, hogy alperes házasságuk megkötése óta, annak ellenére, hogy testi képességgel bir, házastársi kötelességét nemcsak nem teljesítette, hanem erre még csak kísérletet sem tett, ennek és jelesül annak a megállapításába azonban, hogy a peres felek között a házasság mióta áll fenn és a különélés mikor következett be, hogy az együttélés ideje alatt alperes a közösülést meg sem kísérelte és mi volt az oka annak, hogy a házastársak között benső házassági élet nem fejlődött, a felebbezési bíróság téves jogi álláspontjainál fogva nem bocsátkozott s a tényállásnak ez irányban való megállapítása nélkül az ügy érdemileg alaposan el nem dönthető stb. (904. jun. 18. G. 55.).