Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

KÖTELMI JOG 189 sem voltak jogosítva a munkásoknak a nyitott kocsikon, habár a Vasutak kárfedélzet közepén való tartózkodást megengedni s így az eme terítési köteszabátyellenes magatartásnak ama eredményeiért, mely a mun- lessége. kasoknak e szabályellenes de eltűrt, illetőleg a vasúti alkalmazottak A btúeset jeláltal elnézett elhelyezkedéséből eredeti, alperes felelős . . . (901. lr,irnov. 6. 34,768.) ' 10717. Budapesti tábla: Tanuk vallomásával megállapítható, hogy a baleset alkalmával a vonat nem azért hozatott mozgásba, mert ott, a hol az anyagvonat állott, az anyag elfogyott és más anyagszedő helyre kellett volna mennie, mint ezt Sch. Elek szolgálattevő hivatalnok vallotta, hanem azért, mert egy rendes személyvonat közeledése jeleztetett s ennélfogva az anyagvasutnak a sik pályáról távozni, előbb azonban a J. Antal tanú szerint mintegy 200 méter távolban volt zárókoesit a vonathoz hozzákapcsolni kellett. Ebből a tényállásból nyilvánvaló, hogy a munkásoknak az anyagkocsikon már semmi teendőjük nem volt s ennélfogva ezeken a kocsikon őket megtűrni sem volna szabad, mert a királyi közmunka- és közlekedésügyi minisztérium 15,351/875. számú rendeletével jóváhagyott forgalmi szolgálati utasitás 160. czikke szerint menetközben az anyagszállitó kocsikon tartózkodni semmi körülmények között nem szabad, hanem a munkásokat a szabályok értelmében a vonathoz adott két fedett kocsiban kellett volna elhelyezni, a mire az utasitás hivatkozott czikkének e) pontja szerint a vonatvezető mindenekfelett őrködni köteles volt. E helyett azonban a fentebb megnevezett tanuk vallomásai szerint a munkások egyenesen arra kaptak rendeletet, hogy mindegyik a saját anyagkocsijára szálljon fel s miután felugráltak az anyagkocsikra, a vonat megindult s azután történt a baleset, még pedig nem a vonat megindításakor, hanem már annak meglassitásakor. Felperes kétségtelenül könnyelműséget tanúsított, a midőn a figyelmeztetés ellenére nem a kocsiban levő földre, hanem a kocsi korlátjára ült, akként, hogy lábát -nyújtotta el a kocsiba rakott anyagon, ezt a gondatlanságot azonban azzal szemben, hogy alperes közegei részéről a forgalmi szabályzatnak a baleset megelőzésére előirt óvintézkedései meg nem tartattak, melyeknek megtartása esetében az egyébként nem vitás baleset be sem következett volna, az alperes kártérítési kötelezettségét kizáró oknak elfogadni annál kevésbbé lehetett, mert alperes azt sem bizonyította, hogy a munkásoknak más alkalommal, mint az anyagkocsik megrakása vagy kiürítésekor a szabályzat értelmében egyáltalában szabad a kocsikon tartózkodni. Mindezeknél fogva az elsőbiróság Ítéletét a kártérítési kötelezettség megállapítására vonatkozó részében helyben kellett hagyni. A kártérítési összeg mennyisége tekintetében azonban az elsőbiróság ítéletét meg kellett^ változtatni, mert a per adatai szerint felperes közönséges kézi munkát végezve, napszámból él, egyéb képzettsége nincs, ennélfogva csak oly összegű járadékhoz lehet igénye, a miből családjá-