Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

KÖTELMI JOG lói tetve volt és habára kellő adatok a kétszer történt felszámi- Szolgalat, tásra nézve rendelkezésére állottak, a kétszeri felszámításról szerződés, meg nem győződött, fegyelmi utón büntetéskép történt el- NyugdtjkSvtbocsátása pedig a nyugdíjigény elvesztését vonta maga után. telés. ítéli *> Ezzel a védekezéssel szemben a Curia említett 1899. évi 1. % hatálya G. 381. szám Ítéletének indokolása szerint, habár a fegyelmi szolgálati muton büntetésképp történt elbocsátás okául felperes terhére szonybMkdei rótt kétszeri felszámítás cselekményét jogszerű alapnak tekin-fe*** Perbe^ tette arra, hogy alperes társaság a felperes irányában bizalmát elvesztette, s ennek következtében szolgálatából fegyelmi uton büntetéskép elbocsátotta, de ugyanazt a kétszeri l'elszámitási cselekményt oly sulylyal bírónak, hogy felperes nyugdíjigényének elvesztését is maga után vonja, azért nem tekintette, mert sem a fegyelmi határozatban, sem a felebbezési bilóságnak abban a perben hozott alapperbeli ítéletében nem volt megállapítva az, hogy felperes valóban meg is győződött volna arról, hogy az 1315 K 27 fill.-nek az 1895. évi július havi pénztárkivonatban kiadásként felszámítása másodszor történt, és hogy igy a kétszeres felszámítással felperes szándéka egyenesen az alperes megkárosítására volt irányozva. Azokat a magánbizonyitványokat pedig, valamint az ezeket kiállító személyek felajánlott tanúvallomását a Curia akkor, a mikor alperes az 1899. évi í. G. 381. számú curiai ítélettel eldöntött pert megújítani kívánta, azért nem tartotta alkalmasaknak 1901. T. G. 261. szám alatt hozott ítélete indokai szerint arra, hogy az azokkal bizonyítani szándékozott tényekből megállapításuk esetében az volna következtethető, hogj felperes valóban meg is volt győződve az 1315 K 27 fill.-nek az 1895. évi július havi pénztárkivonatban kiadásként másodszor történt felszámításáról és hogy felperesnek az alperes megkárosítására irányuló szándéka volt, mert a csatolt magán bizonyítványokban foglalt és ezek kiállítóinak kihallgatásával bizonyítani kivánt tények már a fegyelmi határozatban is benfoglaltattak. Kétségtelen ezek szerint, hogy felperes az 1899. I. G. 381. ós 1901. I. G. 261. szánni curiai ítéletekkel eldöntött perbe a nyugdíjigényének bírói megállapítása iránti ugyanazt a jogot vitte, a mely jognál fogva felperes a későbbi hónapokra eső nyugdijrészleteket a most eldöntött perekben ugyanazokkal a magánbizonyitékokkal és tanukkal kívánta bizonyítani azokat a tényeket, a melyekből felperesnek a kétszeri elszámolásról való meggyőződése és kárositási szándéka következtethető, a. melyek az emiitett curiai ítéletek szerint, az ezekkel eldöntött perben erre alkalmatlanoknak találtattak. A fentemiitett curiai Ítéletekkel a peres felek közötti az ;i jogviszony, a mely köztük a felperes nyugdíjazására nézve keletkezett, bíróilag végleg rendeztetett és pedig olyképp, hogy felperesnek nyugdíjigénye és alperesnek nyugdíjfizetési kötelezettsége megállapittatott, s hogy a fegyelmi uton bünletésképp való elbocsátás okául szolgált másodszori felszámi-