Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

114 KÖTELMI JOG Bérlet. nagyobbmér vü behomokoltatást tett a használhatóság ozéljából Sertésszállás szükségessé, jogilag szintén a véletlen baleset fogalma alákibérlése, esik; már pedig valamint a bérbeadó nem kötelezhető a bérlővel szemben a véletlen baleset által a bérlemény használhatóságát gátló hátrányoknak elhárítására, ugy más felöl e hátrányok elhárításáig a bérletből bért sem követelhet (hasonló értelemben döntött a Curia 1898. G. 584. szám alatt.) Ilyen körülmények között a felperesileg keresetbe vett jog érvényesítésére egymagában véve nem bir befolyással az, hogy az 1895. évi deczember hó 15-ik napjáig fennállott tilalom közelebbi módozataira nézve esetleg szigornbb volt, mint az 1886. évi január hó 25-ik napjától kezdődőleg újból elrendelt tilalom, és hogy az alperes a kibérelt szállás egy részét az 1895— 1897-iki három évre D. Flórának albérletbe adta; az pedig, hogy alperes az 1896. évi január hó 1-ső napjától kezdődő időre albért tényleg kapott volna, a felebbezési bíróság Ítéletében tényként megállapítva nincs, sőt a felebbezési bíróság ítéletében a felhívott D. Flóra féle periratok tartamának megfelelően az van elfogadva, hogy arra az időre az albérlet iránt a szerződéses viszony fenn sem állott. Az 1895. évi deczember hó 15-ik napjától az 1896. évi január 25-ik napjáig terjedő 40 napos tilalommentes időtartam a sertésszállás kihasználhatásának és a fenn kifejtettek szerint a sertéskereskedéssel való üzlet okszerű folytathatásának megállapithatására jogilag nem alkalmas; mert alperes az illető szállást három évre bérelvén ki és a sertésszállás kihasználása természeténél fogva bizonyos állandóságot kívánván meg, a két tilalom közé esett, 40 nap magában véve olyan rövid idő, hogy az által a bérleti viszonyból a szerződő felekre háramló jogok és kötelezettségek meg nem oszthatók. Az a körülmény, hogy felperes az illető szállást az 1896. évi január hó első felében másnak bérbe adhatta volna, a felperesileg keresetbe vett jog érvényesítésére szintén nem bir befolyással; mert hiszen már akkor az illető szállás alperesnek bérbe volt adva, és alperes azt a szállást albérletbe adni nem tartozott; a felebbezési bíróság tehát ama körülmény iránt a bizonyítási eljárást és a ténymegállapítást jogszabály megsértése nélkül mellőzhette. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt tényállás szerint az alperes részéről kibérelt szállás vasúti vágánynyal ellátva nem volt; abba a szállásba tehát a fentiek szerint az 1896. évi szeptember hó 9-ik napjától az 1897. évi márczius hó 22-ik napjáig terjedő időben sertések beállítása nem volt megengedve, és így e miatt arra az időre maga a kibérelt szállás vált eredeti czéljaira hasznavehetetlenné, már pedig, mint a Curia fent idézett 1895. G. 285. számú ítéletében is kifejtetett, ilyen esetre a hatósági intézkedés következményeit alperes az i) alatti okirattal magára nem vállalta. A felebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint felperes az 1897. évi április hó 20-ik napján fejezte be az alperes részéről