Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

KÖTELMI JOG a fenforgó szerződés az utóbb emlitett törvény szabályainak Ajándékozás megfelel, felperesek azt abból az okból, mert az a törvény Ajándékozás által előirt kellékekkel nem bir, érvényességében meg nem és halál esetére támadhatják, mindezeknél fogva, s mert a jogügyletek nem *z6Vó ajándé­helytelen elnevezésük, hanem valódi belső tartalmuk és joai ter- kozás közti rnészetük szerint minősitendck és birálandók el: mindkét alsó- külSwbséff, bíróság ítéletének részben megváltoztatásával, felpereseket keresetükkel annak főtáryvára nézőn egészen elutasítani kellett. (902. okt. 12. 7497. ) 1963S. Gurui: Az örökhagyó még életében alperesnek adott 400U K kölcsöntőkére azt a kijelentést tette, hogy a tőkét alperesnek elengedi, ajándékozza. örökhagyónak e ki­jelentése nem ajándékozási igéret és nem halálesetre szóló, hanem élők között történt és befejezett ajándékozás. már pedig olyan esetben, a mikor a hitelező az adósának ajándékozza az ez ellen fennálló követelését, ez állal a hitelező a köve­telési jogáról az adósának javára kétségtelenül leniond, s így ennek következtében az adós kötelezettsége a hitelező­vel, ugy szintén ennek örökösével széniben is az 01 l\ T 1444. §. szerint az ajándékozás határán belül megszűnik, a felebbezési bíróság tehát azzal, hogy a kereset elutasításának indokolására ezt a tönvnyszakaszt felhívta, anyagi jogszabályi meg nem sértett. A nevezett örökhagyónak az a kijelentése, hogy.. a tökét az alperesnek elengedi, ajándékozza", a szavak l'özönséges értelme szerint nem jelent a jövőben teljesítendő ügy­leti ténykedésre nézve Ígéretet, hanem az ügylet valóságos létesi lesét kifejező akaratelhatározást: azzal a kijelentéssel tehát a tőke alperesnek visszteher nélkül már át, illetve elengedtetett, következésképen nem ajándékozási igérel és nem is halál­esetre szóló, hanem az 0. I'. T. 938. §. szeriül élők közötti ajándékozás jöt1 létre és igy erre az ügyletre nézve a halál­esetre szól(') ajándékozási szabályozó kivételes rendelkezések alkalmazást nem nyerhetnek. Nem változtál ezen jogilag az, hogy alperesnek az adóslevél esetleg vissza nem adatott és alperes ellen a nevezeti örökhagyó a haláláig a kamathoz \alo igényéi esetleg Fentartotta, hogy továbbá a nevezett örökhagyó az ajándékozás megtörténte után az ajándékozás megtörténtél felperes elön esetleg tagadta, utóbb is a 4000 koronái vagyoni leltárába esetleg felvette, erről a 4000 koroná­ról végrendeletileg alperes javára esetleg nem rendelkezett és az ajándékozás körülményeinek megfelelő okiratol esetleg nem kívánt: meri a nevezett örökhagyónak ama kijelentése által a tőke nem az ő halálával, hanem azonnal megszűnt a nevezeti örökhagyó részéről követelhető lenni és jogilag azonnal az alperes tulajdonába ment át; mert a kamatokban jelentkező és a tőkéhez mérten aránytalanul csekély alperesi vissz­teher jogilag nem áll aljában annak, hogy az ü'/ylet lényegileg ajándékozásnak tekintessék és igy az ügyletre nézve az ajándéko­iúsra vonatkozó jogszabályok nyerjenek alkalmazást: mert a

Next

/
Oldalképek
Tartalom