Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 12. kötet (Budapest, 1902)

KÖTELMI JOG Haszonbérlet, kártérítéshez joga, mert a haszonbéri viszony tényleges mseünte A haszonbéi- az elsőrendű alperes jogellenes tényének következménye, ki az ál­leti viszony fal, h. a szerződést részben teljesítve, a bérleményt egyoldalúan felmondása és otthagyta s a bérleti viszonyt felbontotta, kétségbe nem vonható megszűnte- jelét adta, h. a szerződés teljesítésének a bérleti viszony fentartá­tése. sának vele szemben való követelése a szerződés teljesítésére nem V( :etne. A kezes jogutódaitól pedig a felp. a szerződés teljesí­tését követelni nem lévén jogosult, ezeket az alapon, h. tőlük első sorban szerződés teljesítése követelhető, kifogás nem illeti meg. Ebből okszerűen folyik az is, h. felp. nem volt köteles a kezes jogutódait a haszonbérlet átvételével mkinálni, különben is nekik, kik a bérleménynek az elsőrendű alp. által való elhagyá­sáról kellő időben értesítve lettek, módjukban állott a haszonbóri szerződés átruházását követelni, de h. ezt tették volna, nem is állítják. Az az érvelés sem bir jogos alappal, h. a bérlemény tárgyának haszonbérbe adása tekintetéből hirdetett árverés nem hiteles személy közbenjöttével tartatván meg, nélkülözte a szük­séges nyilvánosságot, mert a válaszirathoz csatolt hirlappéldá­nyok tanúsítása szerint a közelebbi vidék lapjaiban az árverés hirdetve volt, az pedig. h. ily árverés hiteles személy közbenjöttével volna mtartandó, az érvényben levő jogszabályok nem teszik kö­telezővé, a keresk. tv.-nek ily irányú intézkedései a keresk. for­galom által igényelt s ingó dolgok eladására kötelező intézke­dései a fenforgó esetben kötelezőknek nem tekinthetők. Az a kö­rülmény pedig, h. felp. az árverés eredménye felett való határo­zást az árverési feltételek szerint magának tartotta fenn, csak azt czélozta biztosítani, h. az esetleges bérlő a bérlet átvételével járó feltételeknek eleget tenni képes legyen, mi az alp.-ek érdekeire sem volt hátrányosnak tekinthető. A felhozottak alapján és arra tekintettel, h. a "kezes jogutódat nem mutatták ki, h. ők a bér­leményért magasabb haszonbért adtak volna, mint dr. A. János, sőt erre készségüket kötelezőleg a per folyamán sem jelentették ki, de mert a haszonbérletnek általuk való átvétele kiskorúságok­nál fogva az 1877. évi XX. t.-cz. 108. és 113.. §-ai intézkedé­seire tekintettel, nehézségekbe is ütközött volüa, a felp. a bérle­ménynek alp.-eket is érdeklő értékesítésénél a jó gazda gondos­ságával eljártnak tekintendő. Az előadottakra tekintettel és mert a harmad- és negyedrendű alp.-ek néhai H. Mayer hagyatékára vonatkozó örökösi minősége a B) a. átruházási végzéssel kimu­tatva lett, az e -bíróság Ítéletét hhagyni kellett. (900. márcz. 13. 417.) — Curia ílhagyja még azért is, mert védekező alp.-ek a per során még csak nem is állították, h. 3200 frtnál magasabb ajánlatot bárki is tett volna. (900. nov. 6. 3916.) 18384. Curia: . . . Téves ugyan a felébb, bíróságnak az a kiindulási pontja, h. alp. az A) a., haszonbérleti szerződés tar­talma szerint a haszonbérleti szerződést joghatálylyal az esetre is felmondhatta, ha az ingatlannak hosszú időre való bérbeadását határozná el, mivel a szerződés kifejezettebb tartalma szerint al­perest a felmondási jog az ingatlan eladásán kivül csak akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom