Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)

ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. 193 lépni és a végrendeletet el nem fogadja, figyelembe nem jöhet, Végrendeleti még pedig nem jöhet figyelembe első sorban azért sem, mert öröklés, ennek a végrendeleti örökösnek kijelentése M. Gy.-nek végren- Végrendelet deleti örökösnek jogát, a ki maga részéről a feltételt teljesiteni is értelmezése. hajlandónak mutatkozott, nem7 semmisitheti meg és annak legfeljebb csak az a következménye lehetne, h. a kiskorú T. A. nem teljesíthetvén a feltételt, nem részesül a nekie jutott hagyatékban. De nem jöhet a nevezett kiskorú nevében a hagyatéki tárgyalás során tett nyilatkozata figyelembe azért sem, mert ott a nevezett végrendeleti öröklési jogáról nem mondott le feltétlenül, hanem azért nem fogadta el a végrendeletet, mert maga támaszt igényt az egész hagyatékra, mint ági (öröklött) vagyonra, de, minthogy keresetét igényeinek érvényesítése iránt elő nem terjesztette és ebben az örökösödési perben mint alp. nem is védekezett, róla az 1868 :LIV. t. cz. 112. §-a alapján az tételezendő fel, h. a pertársak közül annak védelméhez csatlakozott, a mely reá nézve a legkedvezőbb; az pedig nyilván a kiskorú M. Gy. alp.-nek védekezése. (98. febr. 5. 129.) — Curia: Hhagyja. A Curia örökhagyó végrendelete értelmezésére nézve az elsőbiróság álláspontját tekinti okadoltnak, még pedig az az által felhozott idokokból és zaért is, mert ha a végrendelet nem egyedül az abban használt egyes kifejezések, hanem annak összes intézkedéseiből megállapítható czélja szerint is vétetik birálat alá, az abban foglalt rendelkezésekből csak azt lehet következtetni, h. örökhagyó abból a czélból hagyományozott a fennebb megnevezett két örökösének külön-külön ingatlanokat, mert kívánsága az volt, h. ók azokat feltétlenül örököljék, s h. a czélba vett házasságot, örökhagyó csak óhajtáskép es h. a vagyon" együtt maradjon, de az nem öröklés feltételéül rendelte, és azt, ki kívánságát teljesiteni akarta, de nem tehette, sújtani nem kívánta, abból is kitűnik, h. örökhagyó nem intézkedett akkép, h. a különben is a két örökös akaratján kívül eső események, pl. az eg}Tik örökös időközben elhalálozása, vagy mas ok miatt lehetetlenné vált házasság meg nem kötése esetére a nevezettek az örökséget elveszítsék, sőt ellenkezőleg, a végrendelet 5. p.-jában azt rendelte el, h. a hátrahagyott özv. haszonvételi jogának megszűntével a két örökös, tekintet nélkül arra, h. ők a házasságot megkötötték-e vagy sem, és h. az annak megköthetésére megkívántató kort elérték-e, vagy sem, tehát feltétlenül az örökség birtokába lép. (99. jan. 18. 1412 98.) 16400. Curia: A másodbiróság örökhagyó végrendeletét 1876 :XVI. egyedül azon indok alapján mondotta ki érvénytelennek, mivel t. cz. sem a végrendelet szövegében, sem annak külön záradékában 4. nincs bizonyítva, h. végrendelkező az okiratot mint saját végakaratát kézjegyével ellátta volna. Tekintettel azonban arra, h. a végTondeleti okirat tényleg kézjegygyei el van látva, s ezen kézjegy mellé M. D., egyik végrendeleti tanú, mint néviró, a V. Zs. örökhagyó nevel oda irta s ez kétségtelenné teszi azt, h. az okiratéi láthatd kézjegy az örökhagyótól származik; illetve az ő Mi* ; Frlsöbir 'ágaink elvi határ. X. 13