Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)
364 CSŐDTÖRVÉNY. Csöd- tása szerint, joghatályosan lefoglalta a bonyhádi takarékpénztárnak törvény, nevezett adósa nevén álló, ugyancsak ezen adós mint megválasz26-37. §§. tott takarékpénztári igazgató által az emiitett takarékpénztárnál Megtámadási biztosítékul letett s állítása szerint az alperes csődtömeghez helyper. (42. §.jítelenül leltározott takarékpénztári részvényeket. E szerint nyilvánvaló, hogy felperes a kereseti részvényekre a végből támaszt igényt, hogy azokat állítólag szerzett végrehajtási joga alapján követelésénék kielégítésére fordíthassa, Kétséget nem szenved ugyan, hogy a Cs. T. 42. §-a szerint a visszakövetelési jog nem csupán tulajdonjogra, hanem más jogokra is alapitható, ez utóbbi jogokra azonban csak akkor, ha azok anyagi tartalmánál fogva a kereset tárgyát tevő dolgokat az igénylő fél csőd esetén kivül magától a közadóstól is visszakövetelte volna. A végrehajtási zálogjog a Cs. T. 52. §-a szerint alapul szolgálhat ugyan a külön kielégítési igény érvényesítésére, magában véve azonban, mint olyan, visszakövetelési keresetnek tárgya nem lehet, mert az csődön kivül is csak azt eredményezte volna, hogy a mostani közadós tűrni tartozott volna, hogy felperes követelését a szóban forgó részvényekből kielégíthesse, de semmi esetre sem arra, hogy azokat a közadóstól visszakövetelje, illetőleg ennek a részvényekre netalán szerzett egyéb jogait érintse. (97. decz 16. 206. J. 98. 8.) 42—46. §§. 1543Í. Curia: A Cs. T. 42. §-a szerint a visszakövetelésVisszaköve- nej, tárgyát csak oly dolgok képezhetik, melyek a csődtömegben telési jog. tényleg megvannak; tekintve, hogy a kereset tárgyát képező 300 frt óvadéknak, mint olyannak, a tömegben meglételét maga felperes sem állitja, de a csatolt csődleltárban az elő sem fordnl, a 43. §-ban felsorolt eseteknek pedig egyike sem forog fenn ; felperes igényét csak mint csődhitelező, bejelentés utján érvényesítheti, minélfogva visszakövetelési keresetével, az alsóbiróságok ítéleteinek megváltoztatásával elutasítandó volt. (97. okt. 26. 1350. Dt. 3. X. 63.) 15432. Curia: B^elperes, mint eladó, a közadósnak elküldött és ez által ki nem fizetett kereseti árukat; a Cs. T. 44. §-a értelmében csak akkor nem követelhetné vissza, ha ezen áruk a csődnyitás előtt természetben átmentek volna közadósnak vagy helyette egy harmadiknak birtokába, ámde alperes elismeri, hogy a közadós, sem helyette más, a kérdéses árukat a csődnyitás előtt természetben át nem vette; az a körülmény pedig, hogy az árukra vonatkozó fuvarlevél a csödnyitás előtt közadósnak birtokában volt, az áruknak természetbeni átvételét és birtokát nem pótolja : mert a fuvarlevél a K. T. 404. §. értelmében a kijelölt átvevőnek a fuvarozóval, de nem a feladóval fenálló jogviszonyát szabályozván, a fuvarlevél közadósnak mint kijelölt átvevőnek a fuvarozott árukra vonatkozó tulajdonjogát a feladó eladóval szemben meg nem alapítja: mert ha bizonyítottnak is vétetnék, hogy közadós a kereseti árukat felperesnek szabályszerűen rendelkezésre bocsátotta és felperes a rendelkezésre bocsátást el nem fogadta, ez által még a rendelkezésre bocsátás visszavonása sem volna bizonyítva; annál kevésbé volna bizonyítottnak tekinthető az