Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 313 15325. Kolozsvári tvsz.: A több évre eszközölt biztositások- Kereskedelmi nál az egyes díjrészletekről kiállított dijváltók nem fizetéskép, törvény, hanem csak fedezetül adatnak, miután a K. T. 505. §-ának 3. 505. §. pontja értelmében, az életbiztozitási szerződés hatályát veszti, ha Életbizt. dij a visszatérő időszakokban fizetendő dij. a lejárat után 30 nap fizetés elmualatt, vagy az e végre engedett halasztás eltelte előtt le nem lasztása. fizettetik, a kereseti, a biztosítás visszatérő időszakában lejárt dijak megfizetésének elmulasztása következtében a biztosítási szerződés megszűnvén, következőleg ezen szerződésből kifolyólag felperesnek a biztosítási dijak követelésére kereseti joga nincs, habár arról dijváltó is állíttatott ki, mint jelen esetben, mert a biztosítási dij jogi természete annak váltó alakban történt biztositásnál változást nem szenved. (96. okt. 30 10.000.) — Kolozsvári tábla: Hhagyja. 96. decz. 22.9271.) Azonos: Kolozsvári tábla: 96. okt. 21. 2790. 15326. Budapesti keresk. vtvsz : Minthogy ..... felperes 1897.5Q7 ^ márcz. 22-én érvényesítette követelését az életbiztosító társaság Életbiztasi'ellen : az elévülési kifogást el kellett vetni, mert a K. T. 487. §-a tási ig^y értelmében mely az 506. §. rendelkezéséhez képest az életbizto- ynegszimte sitásokra is alkalmazandó s melytől a felek közös egyetértéssel sem térhetnek el, az elévülésre kiszabott egy évi határidő azon időpontban veszi kezdetét, midőn a biztosítási szerződésből eredő igények érvényesíthetők lettek volna. Az elévülés tehát nemveszi kezdetét akkor, midőn bekövetkezik az idő vagy esemény, melyre a biztosítás köttetett, hanem akkor, mikor a biztosító fizetési kötelezettsége beáll. AKT. 503. §-ának második bekezdése szerint a fizetés idejére nézve a felek megállapodása szolgál irányadóul. A fenforgó esetben pedig 1895. decz. 31-ike, mely időponttól az elsőbiróság tévesen számitja az elévülési idő kezdetét, azt az időt képezi, melyben a biztosítottnak, ki egyúttal kedvezményezett, életben kellett lenni, hogy a biztosítási összeghez igényt tarthasson. 1895 évi decz. 3i-én tehát nem az alperes fizetési kötelezettsége következett be, hanem az az idő és esemény állott be, melyre a biztosítás köttetett. A fizetési idő tekintetében az a) alatti biztosítási kötvény 11. §-a azt a rendelkezést tartalmazza, hogy 1895. décz. 31-től számított, 3 hó alatt vagyis 1896. évi márczius 31-ig a biztosított életbenlétét igazolni, valamint az ott felhozott egyéb okiratokat bemutatni köteles. Azután még 3 három hónap állott nyitva a társaság előtt, hogy a fizetést teljesítse, tehát a társaság fizetési kötelezettsége csak 1896. június 30-án következett be. A biztosítási szerződésből eredő igény tehát csak 1896. június 30-án volt érvényesíthető s így birói uton való érvényesítésig vagyis 1897. márcz. 22-ig az egy évi elévülési idő el nem telt. Ezzel szemben helytelenül hivatkozik az alperes a biztosítási kötvény 12. §-ának azon rendelkezésére, mely szerint a kedvezményezett igényétől elesik, ha a biztosított életbenléte a 11. §-ban meghatározott 3 hó alatt nem igazoltatik, s az ott emiitett egyéb okiratok be nem mutattatnak. Ugyanis a K. T. 507. §. értelmében a felek joghatályosan nem változtathatják meg a