Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)

VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS. 57 rehajtást a mjelölt ingatlanra a puszta bemondás alapján elren-1881: LX. t.cz. delni köteles, a telekkönyvi hatóságra bizván azt, h. ez a 138. §. végrehajtási alap lefoglalhatósága tekintetében az 1881 ; LX. t. cz. 136. §-ához képest határozzon. Minthogy igy az 1881: LX. t. cz.-nek a végrehajtási kérvény felszerelésére és a végrehajtási alap mjelölésére vonatkozó rendelkezései a felvetett kérdés megoldását illetőleg biztos támpontot nem nyújtanak, a megoldás alapját más ponton kell keresni. Ily alapot szolgáltat különösen az 1881: LX. t. cz. 136. §-a. a melynek második kikezdése azt az elvet emeli érvényre, h. a végrehajtási mkeresésnek a telekkönyvi állás szempontjából teljesithetó'sége felett a határozás a telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozik, más szóval azt, h. az a kérdés : vájjon a végrehajtást szenvedettnek van-e lefoglalható telekkönyvi joga ? mindig a telekkönyv tekintetbevételével döntendő el. Ha tehát az 1881 : LX. t, cz. 136. §-a értelmében a telekkönyvi hatóság által figyelembe veendő telekkönyvi akadályt képez, h. a marasztalt végrehajtást szenvedő a végrehajtási alapul a végrehajtási végzésben mjelölt ingatlannak nem tulajdonosa, vagy h. a curiának 59. sz. polg. döntvénye szerint elidegenítési és terhelési tilalom gátolja a végrehajtást szenvedő személyekhez kötött okból a végrehajtási jog bekebelezését ; ugy telekkönyvi akadály szempontja alá kell esnie annak a körülménynek is, h. a végrehajtást szenvedőnek állitólagos jogelődje — az örökhagyó — nem telekkönyvi tulajdonos, h. az örökhagyó telekkönyvi tulajdonos elhalta igazolva s a végrehajtást szenvedő örökös volta kimutatva nincs ; mivel mind e kérdések a végrehajtási alapul mjelölt ingatlanra vonatkozó tulajdoni kérdésekkel kapcsolatos kérdéseket képeznek. Ehhez járul, h. az örökhagyó elhaltát és személyazonosságát csak a végrehajtást szenvedő örökös voltát kimutató okiratoknak a telekkönyvvel való összevetéséből lehet biztosan megállapítani s csak igy kerülhető ki. h. a telekkönyvben például Kis János öreg névvel (vagy kinek neje Nagy Panna stb. közelebbi mhatározásokkal) jelzett s esetleg még élő telekkönyvi tulajdonos ingatlanára ne legyen tévedésből bekebelezhető valamely más hasonnevű örökhagyó örökösének adóssága fejében a végrehajtási zálogjog. Ezekből következik, h. a végrehajtási zálogjog bekebelezésének megengedhetősége iránti kérdés eldöntése az 1881 : LX. t. cz. 138. §-a esetében is a telekkönyvi hatóság és nem a végrehajtási alapnak pusztán csak a mnevezésére hivatott végrehajtást elrendelő biróság hatáskörébe tartozik s h. ennélfogva a végrehajtató által végrehajtási kérvényéhez csatolt azok az okiratok, a melyek a végrehajtás szenvedő állitólagos jogelődjének elhalálozását és a végrehajtást szenvedőnek örökös voltát igazolják, a mennyiben szükséges, a végrehajtást