Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)

KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 165 bemutatott alapszabályok 31. §~ának az évi mérleg közzétételére 1875: XXXVII. vonatkozó rendelkezése az idézett törv. 198. §-a követelményének t cz. meg nem felel, mtagadta, helyben kellett hagyni mert a 157. §• kereskedelmi törv. 159. §-ának 3. pontja, helyes értelme szerint nem ^ részvény azt rendeli, h. az alaptőke 30°/0-nak, hanem n:/. h. az egyes részvény, befizetéséne tehát minden egyes részvény 30'/0-nak befizetése igazoltassék, mert a 19azo a ' befizetést tanusitó 3. a. nyilatkozatnak eredetije bemutatva nem lévén, abból, h. az azt hitelesítő' királyi közjegyző a bemutatott másolatot az eredetivel egyezó'nek tanusitja, nem állapitható meg •az. h. az érintett nyilatkozat eredetije a kiállító részvénytársaság 'Czégének jegyzésére jogosítottakból ered-e; mert ha való volna is a felfolyamodásban felhozott az az állitás, h. minden egyes részvény 30°/0-a befizetésének igazolása még eddig egyik rész­vénytársaságtól sem követeltetett, az a körülmény a törv. ren­deletének meg nem tartására alapul nem szolgálhat ; végül mert a kereskedelmi törv. 157. §. 15. pontja szerint a bíróság hirdet­ményeinek mikénti közzététele minden esetre az alapszabályban lévén meg­állapitandó, annak a hírlapnak mválasztását, melyben a hirdetmények s az évi mérleg közzéteendők lesznek, az igazgatóság tetszésére bizni nem lehet, hanem ez iránt a törv. rendeletének mfelelóleg magukban az alapszabályokban kell intézkedni. (95. jan. 24. 122/95. Ü. L. 95. 9.) 13541. Budapesti tábla : Az elsőbiróság végzésének neheztelt 159. §. •részét a benne mfelelően felhozott indokok alapján annyival Módosított inkább helyben kellett hagyni, mert bár a kereskedelmi törv. alapszabályok nem is tartalmaz oly kifejezett rendelkezést, h. az alaptó'ke fel- bejegyzése. emelése esetében a módositott alapszabályok bejegyzése a törv. 159. §-ában mhatározott és mfeleló'en alkalmazandó feltételek igazolásától teendő függővé és 162. §-ában csupán azt rendeli, h. a részvénytársaság az eredetileg kibocsátott részvények teljes befizetése előtt uj részvényeket ki nem bocsáthat: mégis a dolog természetéből, valamint abból, h. az uj részvények kibocsátásának módo­zatait és az alaptőke felemelése következtében szükséges alapszabály­módosítások bejegyzésének feltételeit a törv. külön nem szabályozza, következik, h. erre az esetre is a törv. 150. és a következő §-ainak rendelkezései, melyek a részvények kibocsátását és az alapszabályok bejegyzését általában szabályozzák, joghasonlatosság alapján és a dolog természetének mfelelően alkalmazandók; s mert ennélfogva és tekin­tettel arra, h. mindaddig, mig az alaptőke felemelése következ­tében kibocsátandó ujabb részvények aláirás által biztositva nin­csenek és azokra befizetés egyáltalában nem teljesíttetett, a fel­emelt alaptőke tehát tényleg még nem létezik, a felemelt tőkének az alapszabályokban kitüntetése a való tényállásnak meg nem felel: az elsőbiróság a módositott alapszabályoknak a kért alakban

Next

/
Oldalképek
Tartalom