Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

80 1)< ILOGI JOGOK. Vissza- éselőgából kifolyólag a 2. sz. alattival egyenértékű C) alatti okiraton vásárlási jog. alapszik s mely jogosultság azonfelül még telekkönyvileg is be­Visszavásár- jegyeztetett s igy már ez által is dologbani joggá vált, Ily körül­lási jog Ukö- mények közt tehát a felp. által felajánlott 800 frt vételár lefize­tése 3.szemeli/ tése ellenében nevezettnek visszavásárlási jogát meg kell Ítélni, javam. ^ tokintettel arraj h a visszkeresetbe vett 420 frt és járulékai erejéig terjedő, zálogjogilag biztositott követelésnek fennállását felp. tagadta, azonban hajlandónak nyilatkozott az annak meg­felelő' összegeket szintén letétbe helyezni, egyszersmind ezen követelésnek, még pedig az ellenirat szerint felszámitott terje­delemben, ugyancsak letétbe helyezését, továbbá miután a vissza­vásárlási jognak érvényesülése esetén alp. nem tarthatja többé birtokában az ingatlant, ennek a felp. részére való kibocsátását is elrendelni kellett, (94. decz. 12. 13,819.) — Curia: A kereset­levélhez A) alatt csatolt telekjegyzőkönyv B) 9. tétele alatt elő­forduló bejegyzés szerint, felp. javára, a kérdéses ingatlanra vonatkozó visszavásárlási jog az 1875. aug. 10-én kelt s a, válasz­irathoz C) alatt egyszerű másolatban csatolt, a jelzett bejegyzésre vonatkozó beszerzett telekkönyvi iratoknál pedig hiteles másolat­ban találtató okirat alapján jegyeztetett fel. A telekkönyvi ható­ságnak ezen feljegyzést a C) alatti alapján elrendelendő 13,860/1877 számú végzése, a telekkönyvi iratoknál levő vétjegy tanúsága szerint, alp.-nek saját kezéhez kézbesittetett s alp. az ellen jog­orvoslattal nem élt, sőt utóbb ezen feljegyzett visszavásárlási jogra, az A) alatti tjkv. C) 10. tétele alatti bejegyzés szerint 420 frt tőke s járulékai erejéig zálogjogot is kebeleztetett be, mely körül­mények által tehát bizonyitva van a C) alatti okiratnak a valódi­sága, illetve az abban foglalt ügylet létrejötte s alp.-nek a C) alatti valódisága ellen tett kifogása saját jelzett ténykedésével szemben tekintetbe nem jöhet. A C) alatti okiratban pedig, mély szerződés jellegévél bir s mely alp. és felp. s férje között jött léire, alp. a kérdéses ingatlanra vonatkozó visszavásárlási jogot nemcsak a felp. férjének, hanem felp.-nek is, mint kivel a C) alatti szerint szintén elszámolási viszonyban állott, mint önállóan szerződő félnek, tehát nem harmadik személynek világosan és határozottan megengedte, ezen G) alattival szemben tehát felp.-nek a visszavásárláshoz való jogosultságát alp.-nek megtámadni joga nincs. Nem jöhet figyelembe alp.-nek az a kifogása, hogy a C) alattiban a visszavásárlási jog felp. és férje javára köttetvén ki, az csakis együttesen lehetett volna érvényesíthető, tehát felp. azt önállólag nem érvényesítheti: mert a C) alattiban ilyen kikötés nem foglaltatik, hanem abban a 800 frt vételár lefizetése ellenében ugy felp.-ek mint férjének minden megszorítás nélkül van megengedve a visszavásárlási jogosultság. Nem jöhet figyelembe alp.-nek az a kifogása sem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom