Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)
52 DOLOGI JOGOK. Tulajdonjog. 12253. Curia: Az osztrák polg. törvénykönyvnek az 1801. évi Rosszhisze- ideiglenes törvénykezési szabályok 21. §-a által hatályban hagyott müség nemvé-±4Q. §-a szerint a szolcsáni 6. sz. telekjegyzőkönyvben foglalt élelmeztetik a ingatlanokból F. J. és I. tulajdonát képezett jutaléktulajdona a tkv. által, JJ JJJ gs jy r alpereseket mint néhai H. J. örököseit illeti, miután azt néhai H. J. a nyilvánkönyvi bekebelezés utján megszerezte és ezen jogszabály ellenében felp.-ek az általok D) a]att bemutatott s 1870. évi márcz. 18-án kelt adásvevési szerzó'dés alapján csak az esetben érvényesíthetnék tulajdonjogukat, ha néhai H. J. tulajdonszerzését rosszhiszeműnek bizonyítanák. Habár a kihallgatott tanuk vallomásai szerint néhai H. J. akkor, a midőn F. I.-tól a tulajdonjog bekebelezésének alapul szolgált nyilatkozatot 1892. máj. 22-én kieszközölte, tudomással bírt arról, h, felp.-ek 1870. évben a kérdéses ingatlanjutalékot megvették, éshabár az, a ki oly dolgot vesz meg, a melyről tudja, h. már előbb másnak adatott el, határozottan rosszhiszeműen jár el, a jelen esetben néhai H. J. jogszerzése mindezek daczára nem tekinthető rosszhiszeműnek, mert felp.-ek saját beismerése szerint néhai H. J. még a felp.-ek vételét megelőzően, 1860. jun. 11. napján megvásárolta F. A.-tói, az akkor még kiskorú tulajdonosok atyjától, a kérdéses jutalékot és azt tényleg birtokába is vette; azért tehát, h. utóbb a felp.-ek közbenjött vétele daczára megerősitette és telekkönyvileg is érvényesítette saját korábbi jogszerzését, rosszhiszeműnek annál kevésbbé volt e perben kimondható, mert felp.-ek azt az állításukat, h. HL J.-tól a kérdésben forgó ingatlanok az illetékes gyámhatóság intézkedése folytán vétettek volna el, mivel sem bizonyították, (94. jan. 4. 638/93. P. XXVIII. 1.) 12254. Debreczeni tábla: Alp. az általa felhívott tanuknak vallomásával teljes bizonyítékot nyújt arra nézve, h. a peres ingatlan alp.-nek öröklött birtokát képezi; a mennyiben azt alp, és apja emberemlékezetet meghaladó legalább 35—40 év óta folytonosan békésen birják és használják. Ebből nyilvánvaló az is, h. azt az ingatlant felp.-ek jogelőde a telekkönyvi helyszínelés idejében és azóta nem is birtokolhatta, tehát h. felp. jogelődének nyilvánkönyvi jogai csakis a helyszinelés téves felvételéből származhattak. Kérdés és eldöntés tárgyát tehát az képezi, h. felp.-ek mint harmadik jogszerzők nyilvánkönyvi jogaikat jóhiszemüleg szerzetteknek tekinthetők-e? A per adataiból kitűnik, mikép felp.-ek a vételi szerződés megkötése alkalmával tudták azt, h. a vétel tárgyát nem jogelődjük, hanem alp. birja, minélfogva érdekükben állott az alp. birtoklásának jogosságáról vagy jogtalan voltáról, úgyszintén saját jogelődjük tulajdonjogának valóságáról meggyőződést szerezni és pedig annál is inkább, mert I. r. felp.-nek, mint telekkönyvvezetőnek tudnia kellett, h. alp. és atyjának a
