Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

548 SOMMÁS ELJÁRÁS. Sommás eljá- bizonyításnak csak végitéletben van helye, a sommás eljárásról rás. szóló 1893 : XVIII. t. cz. által hatályában fent nem tartatott ós 95. §. tekintettel arra, h. az 1893: XVIII. t. cz. nem tartalmaz oly intézA félnek eskü fedést, mely az illetékességet megállapító tények tekintetében a most alatti kihall- fgifáft ft cz. 95. és következő szakaszaiban szabályozott bizonyíték ga asa. alkalmazását kizárná és igy annak a fenforgó esetben az elsőbiróság által történt mellőzése törvényes alappal nem bir, a kir. tsz. az elsőbiróságnak felfolyamodással mtámadott végzését az 1881 : LIX. t. cz. 58. §. alapján feloldja és utasítja az eljárt jbgot, h. a vitás ténykörülmény tekintetében a feleket eskü alatt hallgassa ki és a kifejlendó'khöz képest hozón ujabb határozatot. (96. márcz. 14. E. 40.) 13112. Budapesti tsz.: Felp. felülvizsgálati kérelmében az alapon támadja meg az elsó'biróság Ítéletét, h. az eljárt bíróság helytelenül alkalmazta az eljárási szabályt, midőn a perújításnak helyt nem adott, mert az alapperben kihallgatott alp. által letett az az eskü, h. ó' felp.-t honorálni nem igérte, valóság tekintetében kérdés alá nem vétetett és pedig azért, mert ő nem honoráriumot (tiszteletdijat), hanem kikötött ügyvédi költséget követelt, tehát az alp. által letett esküvel a tulajdonképeni peres kérdés el sem döntetett és igy az alapperbeli eskü érintetlen maradván, ez a perujitás megadásának útjában nem áll. Alp. 1890. III. E. 84/2. sz. a. választ adott. Felp.-nek az az érvelése, h. az alapperben alp. által letett eskü nem vonatkozik az ügyvédi költség czimén keresetbe vett követelésre, alappal ugyan nem bir, mert az alapper nem alp. esküje, hanem vallomása alapján döntetvén el, az a vallomása, h. felp.-nek honoráriumot nem igért, a dolog természete szerint a kereseti követelésre vonatkozott. A felp. által felhozott jogszabály tehát alkalmazást nem nyerhet. Minthogy azonban a perdöntő' eskü. mint alakszerű bizonyíték, a sommás eljárásban helyt nem foghat, mert az ily értelmű és rendeltetésű eskü az 1893: XVIII. t. cz. 100. §-a értelmében többé nem alkalmazható; minthogy továbbá a peres félnek az id. t. cz. 95. és 96. §-ai értelmében történt eskü előtti kihallgatása és vallomására való mhiteltetése nem a peres félnek az 1868: LIV., illetve az 1881: LIX. t. cz. értelmében már megitélt és letett esküjével, hanem annak tanuként történt kihallgatásával és mhiteltetésével tekintendő egyértelműnek és minthogy e szerint az ezen minőségben letett eskü nem tekinthető olyan hatályúnak, mint a minővel az előbbi eljárás szerint megitélt és letett eskü birt, ennélfogva nyilvánvaló, h. az alp. által az alapperben esküvel megerősített vallomása a perujitás kérdésének szempontjából más törvényszerű bizonyítékokkal egy tekintet alá esik. H. az ügyfél vallomása csak ugy tekintendő, mintha tanuként tette