Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

516 SOMMÁS ELJÁRÁS. Sommás eljá-gálati eljárási költségekben való marasztalására irányul, az 1893: rás XVIII. t. cz. 185. §-ának a.) és c.) pontjára alapítja és azt hozza 35- §• fel : 1. h. a 27. a. okirattal szemben, mely szerint a szerződés a A tárgyalás Derman és Füredi czéggel köttetett, a felebbezési bíróság anyagi vezetése, jogszabályt sértett meg annak kimondásával, h. felp. a nevezett czég követelését érvényesiteni jogositva van, de alaki jogszabályt is, midó'n minden bizonyiték hiányában felp.-nek jogutódi minő­ségét megállapította ; 2. h. anyagi jogszabályt sértett a felebbe­zési bíróság az által, h. a N. Jakab által kötött szerződés alapján N. Mór és fiai czégnek alp.-ségét és felelősségét megállapított; i és 3. a jelen ügyben eljárási szabályok sértettek meg, a mennyiben az ügy kimeritő tárgyalásban nem részesült és a mennyiben a jegyzőkönyvek felvételére megállapított szabályok sem tartalak meg. Alp. felülvizsgálati kérelme azonban egyik irányában sem bir alappal, ugyanis : ad 1. A felebbezési biróság Ítéletének indokai szerint azt, h. felp. a Derman és Füredi czégnek jogutóda, a felek egyező előadásából állapította meg. Minthogy pedig a felek egyező előadása esetén arra nézve, h. felp. jogutóda-e a Derman és Füredi czégnek, bizonyítási eljárás nem szükséges, a felebbezési biróság által megállapított ez a tény, mint nem valamely eljárási szabály msértésével megállapított, az 1893 : XVIII. t. cz. 197. szakasza értelmében meg nem támadható s irányadóul szolgál. Tekintve pedig, h. jogszabály az, h. a jogutód ugyanazon jogokkal bir. a melyekkel a jogelőd a jogátruházás pillana­tában birt, tehát a jogelődnek a jogátruházáskor fennállott követelését is a maga javára behajtani jogosított, a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sem sértett akkor, midőn a megál­lapított jogutódlás ténye alapján felp.-t a kereseti követelés érvényesítésére jogosítottnak kimondotta, ad. 2. A felebbezési biróság ítéletében megállapított s meg nem támadott, tehát irányadó tényállás szerint ugy a 27. a. szerződés létrejötte, mint a kereset beadása idején a perbe idézett alp. czég egyéni czég volt és annak a szerződő N. Jakab volt egyedüli tulajdonosa. Tekintve pedig, h. a czég a kereskedelmi tön-. 10. ij-a írt elmében azon név, a melyet a kereskedő kereskedelmi üzlete folytatásánál használ és igy egyéni czégnél a tulajdonosnak és a czégnek vagyoni érdekei és viszonyai teljesen ugyanazonosak és egymástól el nem választhatók, az egyéni czég alatt üzletet folytató kereskedőnek saját neve alatt kötött szerződésből folyó kötelezettségek tehát az üzletet (czéget) épugy terhelik, mint az üzleti név (czég) a. kötött szerződésből folyó kötelezettségek a tulajdonosnak saját nevében birt s az ügyletbe nem fektetett vágyónál, következőleg a hitelező az egyéni czég alatt üzletet folytató kereskedő által saját neve alatt kötött ügyletből folyó követe­lését is akár a czég, akár annak tulajdonosa ellen — a mi egyre

Next

/
Oldalképek
Tartalom