Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
K ER E SKEDELMI T Ö R V ÉN Y. 89 iránt különösem rendelkezett és felp. alp.-nek ezen intézkedéséhez maga is Kereskedelmi hozzájárult, a miből kifolyólag pedig a vételi ügylet az eredeti rnegálla- törvény, podástól eltérőleg a kereskedelmi törvény 346. §-ában meghatározott 346., 347. §§. helykiilönbség melletti ügyletté (Distanzgescháft) alakult át. Felp. ugyanis Rendelkezésre maga állitotta keresetében azt, h. alp. megküldvén neki az árpa átvéte- bocsátás. léhez szükségeltető zsákokat, ugyanakkor arra kérte fel őt, h. a magtárhelyiségből ő fuvaroztassa el az árpát, az általa az alp. költségére felfogadott fuvarosokkal a taksonyi vasúti állomáshoz és egyszersmind értesítette őt, h. a vasúti állomáshoz fuvarozott árpát aztán a vasúti állomásnak pénztárnoka alp.-nek A'áczon levő lakhelyére továbbítani fogja, a minek folytán az árpa alp. ily rendelkezésének mfelelően alp. távollétében tényleg elszállíttatott. Felp -nek ebből az elődásából már nyilvánvaló az, h. az árpának a bugyi-teleki magtárhelyiségből más helyre alp. részére ennek távollétében leendő elszállítása mindkét szerződő félnek megegyező akaratának eredményeként eszközöltetett, mert alp.-nek ily intézkedéséről felp. nemcsak értesitve lett, hanem ahhoz az által, h a fuvaroztatás iránt alp. által hozzája intézett mbizást teljesítette, kifejezetten hozzá is járnlt. Minfh. pedig felp. az alp. tagadásával szemben be nem bizonyitotta azt, h a megvett árpának a bugyi-teleki magtárhelyiségben avagy a vasúti állomáson alp. nevében leendő elfogadására illetve az átvétel jóváhagyására, akár a felp. által alp. megbízásából felfogadott fuvarosok, akár a vasúton való elszállítást alp. mbizásából teljesítő vasúti pénztárnok az alp. részéről fel lettek volna hatalmazva, egymagában abból a tényből pedig, h. ezek a fuvarozást, illetve szállítmányozást az alp. részére és ennek nevében eszközölték, ily jogosultságra következtetést levonni nem lehet, ennélfogva alp. a neki a bugyi-teleki magtárhelyiségből elszállított árpára nézve csakis annak Váczra történt megérkezésénél jutott abba a helyzetbe, h. azt mvizsgálhassa és így a neki más helyről küldött árunál, magára az üg}Tletre vonatkozólag a K. T. 34G. g-ának intézkedései nyernek alkalmazást. Nem változtathat ezen az, h. felp.-re nézve szerződésszerű teljesítési helynek nem Vácz, a hová az elszállítás törté;;t. hanem a bugyi-teleki magtárhelyiség tartandó, miután az eredeti megállapodás szerint itten tartozott árpát alp.-nek átadni. A K. T 346. £-« nem jelöli meg azt a helyet, a hol a verő a neki más helyről küldött árat átvenni és annak megvizsgálását teljesíteni köteles, de miután ezen kötelezettségén°.k vevő csakis azon a helyen teltet eleget, a hol először jutott abba a tényleges helyzetben az áru feiett, h. azt meg is vizsgálhassa, nyilvánvaló, h. az árunak az eladó részéről a ieljesités he yén történt jogi átadása (a traáiiió) nem esik össze minden esetben szükségképpen a vevőnek azzai a cselekményével, a melylyel a neki más helyről küldött árunak tényleges átvételét ieljemi. Az a megállapodás, a mely szerint felp. a vételi szerződéit az árpának la magtárhelyiségben a fuvarosok részére történt átadásával a maga részéről teljesítette, az árpának az átvétel előtt Váczra való elküldésénél annyiban bír jogi jelentőséggel, h. a K. T. 344. §-a szerint a veszélyt, a mely az árut az átadás után a fuvarozás vagy a szállítmányozás alatt éri, nem a felp., hanem a vevő alp. viseli. Ezek szerint alp a neki más helyről mküldött árpát jogosítva volt a K. T. 346. és 347. §§-ai intézkedéseihez képest annak Váczra, mint rendoltetési helyre, történt megérkezése után mvizsgálni, szerződésellenes minősége miatt kifogásol-