Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
78 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. Kereskedelmi arra, h. alp. kihallgatni kért tanujával és a felp.-nek odakínált főesküvel törvény. nem annak bizonyítását czélozza, h. felp. ajánlatát oly időben fogadta el 315. §. és oly időben értesitette felp.-t, a mikor ezt ajánlata még kötelezte, tekinAjánlat. tet'el továbbá arra, h. felp-nek a 75% egyezségi hányadot sem küldötte meg, hanem azt csak felp. levelének vétele után majd egy évre, a per tárgyalása közben fizette ki, az egyezségre nem hivatkozhatik és felp. követelésének még ki nem fizetett 25°/(,-át, valamint a követelés nem kifogásolt kamatát fizetni tartozik. (93. máj. 31. 3344.) — Curia: Hhagyja annyival inkább, mert alp. a felp.-nek odakinált főesküben nem jelölte meg azon időpontot, melyben felp.-sel az egyezségi ajánlatnak alp. által történt elfogadása közöltetett és igy ezen eskü nem alkalmas annak bizonyítására, h. az ajánlat elfogadása oly időben történt, midőn az alp.-t még kötelezte stb. (93. decz. 1. 1298.) 322. §. 1535. Bp. tábla: Az e.-biróság végzését megváltoztatja, fp.-t keresi keresk. setével elutasítja. Ind. : Alp. nem lakik s üzleti telepe sincs az eljáró wjylctek telje- bíróság területén és a kereset alapját képező vételi szerződés is, melysíiéire, nek teljesítését fp. keresetében követeli, nem itt, hanem, az A. a.-i okirat szerint, Léván, hol mindkét peres fél lakik, jön létre. Ily körülmények között felp. maga is kizárólag azon az alapon kéri az eljáró bíróság helyi illetékességének megállapítását, h. az említett szerződés az eladó alp. részéről állítólag Bpesten volt teljesítendő. De fp.-nek ez az állítása alaptalan, mert az A. alatti okiratban használt ez a kitétel: „ab Bpest lieferbar" nem azt jelenti, hogy az áru a Léván lakó alp. részéről az ugyancsak Léván lakó fp.-nek Bpesten adandó át, hanem a kereskedelmi forgalomban általánosan elfogadóit értelmezés szerint csak annak mhatározására szolgál, h. a szállítási költség Budapestig eladót, innen Léváig pedig vevőt terheli. Minth. pedig a keresk. törvény 323. §-ának esete fenn nem forog, mert fp. azt, h. a szerződés megkötésekor Bpesten volt, nem bizonyította ; s minthogy a K. T. 322. §-a szerint a keresk. ügyletek egyéb megállapodás hiányában, azon a helyen teljesitendők, hol a kötelezettnek a szerződés mkötésekor keresk. telepe vagy ilyennek hiányában lakása volt, ennélfogva a szerződés teljesítési helyének Bpest nem tekintetvén, az eljáró bíróság helyi illetősége a PTR. 35, §-a első bekezdése alapján meg nem állapitható, ugyanazért az e.-biróság végzésének mváltoztatása mellett, fp.-t keresetével helyi illetékesség hiánya miatt elutasítani és PTR. 251. §-a alapján mint az illetékesség kérdésében pervesztest, az illetéktelen bíróságnál indított keresetével alp.-nek okozott tárgyalási és felfolyamodási költség fizetésére kötelezni kellett. (92. nov. 4119.) 1536. Curia: A kötlevélben előforduló ezen kifejezésnek: „franco Bahn Xs.-Militics lieferbar" csak az az értelme van, h. az eladó az árut saját költségén tartozik a mnevezett vasúti állomásra szállítani, s az ezentúl felmerülő szállítási költség már a vevő terhére esik. Ha tehát a kötlevél további tartalma szerint eladó az áru tovább szállítása tekintetében a vevő rendelkezéseit teljesíteni tartozott, ez utóbbi az áru minőségének mvizsgálásával s a rendelkezésre bocsátással nem késett el, ha azt azon a helyen eszközölte, a hova eladó az árut a vevő rendelkezése szerint küldötte. (93. máj. 25. 486.) 336. §. 1537. Kolozsvári tvszék: Alp. birói illetőség elleni kifogásának hely Vetél. adatik és ezen tvszék illetékességének leszállításával a 10.588/891. sz. ren-