Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 6 7 szaadja és a szerződéstől való elállását kijelenti, a másik fél pedig a fog- Kereskedelmi laló kétszeresét mtartja és sem azt nem igazolja, h. az határozott akarata törvény. •ellenére lett nála hagyva, sem azt haladéktalanul birói letétbe nem he-276., 277. §§. lyezte : akkor a másik fél hozzájárulása a elálláshoz beigazoltnak tekin- Foglaló. tendő és ő a szerződés teljesítését többé nem követelheti. (92. novemb. 8. 10739.) 1526. Nagykanizsai tvszék: Fp. keresetével, alp. viszonkeresetével elutasittatik. Ind : Alp. tagadásba vévén azon fp.-i állítást, mintha az eladott, 111. fp. által mvett 61 db ökör egész súlyából 8"/<1-nak levonásba hozása Mköttetett volna, fp. eme körülmény igazolása czéljából egyéb bizonyítéka hiányában alp.-t a főesküvel mkinálta ugyan, azonban mindannak daczára h. alp. elfogadta, sem lehetett azt megítélni azért, mert felp. a kérdéses 61 drb ökör árát 3°/0 suly levonása mellett s a 8% suly elengedésre való igény fentartás nélkül alp.-nek kifizette, a mely felp.-i tény kétségtelenül alaposan arra enged következtetni, h. fp. a sulyelengedés százaléka tekintetében tisztában volt az alku folytán s a vételár fizetésekor maga sem kívánt 8° 0 leengedést. De ezenkívül alp. meg is czáfolta fel.-nek azon állítását, mintha 8'/0 sulyleengedés köttetett volna ki, ugyanis az e kérdésben kihallgatott B. V. tanúsítja, h. alp. az ő utján fp.-nek azon ajánlatott tette, h. felp. tőle vehet ökröket, mázsáját 30 írtjával számítva 3"/0 élő suly levonása mellett. B. V. pedig határozottan igazolta, h. az alku 3"/0 élő suly levonásának kikötése mellett jött létre és ilyképp tanúskodott S. O. is, kinek vallomása szerint fp. beismerte előtte, h. jóllehet szóba jött a felek közt, h. alp. eladói ennek 8"/n-át engedték, ő neki (fp.-nek) azonban csak 3°/0 élő suly engedtetett alp. által, ennélfogva tehát a főesküveli bizonyítás mellőzősével fp.-t az általa alp.-től mvásárolt €1 drb ökör után 5% élő suly czimén követelt 630 frt iránti keresetével elutasítani kellett. De el volt utasítandó fp. a 46 drb ökör mvétele folytán alp -nek adott 500 frt foglaló kétszerese 1000 frt és 460 frt kár megtérítése iránti keresetével is, mert a kereskedelmi törvény 277. §-a értelmében csak a szerződést mtartó fél követelheti vissza a foglalót kétszeresen és tarthat kártérítésre igényt, ellenben a szerződéstszegő vétkes fél az adott foglalót elveszti, sőt ő tartozik kártérítéssel, a fennforgó s » a 46 ökör adásvételére vonatkozó jogügyekben pedig fp. tekintendő szerződésszegőnek azért, mert ezea vétel a kereskedelmi törvény 355. §-ban mhatározott fix ügyletet képezvén a teljesítendő határidő a szerződés tényleges feltétele, melynek természete az utólagos teljesítést meg nem engedi. Továbbá, mert a fennforgó esetben a per adatai szerint a felek szerződésileg is szabályozták a határidő meg nem tartásának következményeit; megállapittatván, h. az ökrök átvétele körüli késedelem esetében mihez lesz joga az előadónak. Ugyanis K. J. vallomásából nemcsak az alp. által vitatott azon körülmény tűnik ki, h. az ökrök átvétele valóban fix határidőhöz volt kötve, t. i. 1886. máj. 15-ikéhez, de kitetszik az is, h. fp. kötelezte magát e határidőben Dombóváron az ökröket személyesen átvenni, vagy a vételárt alp.-nek mküldeni. Ellenben alp. jogosítva leend az ökröket fp. rovására szabad kézből eladni. Támogatja ezen tanú vallomását S. S. tanú is, noha ez határozottan nem jelölt meg az átvételi határnapot de szerinte is az ökrök átvételi idejéül 1886. évi egyik májusi nap volt megállapítva s az átvételnek elmulasztása esetére kiköttetett a felek közt, 5