Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1893)

292 POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉS. 1868: LIV. tcz. lési kifogás mellett, mely időre tartozik teljesíteni, vitássá tétetett, ezen 8. §. kérdéseknek eldöntése pedig bírói határozat tárgyát képezik, minek törvény­Birói hatás- szerű következménye, miszerint az eljárás mszüntetésének azon okból, h. a kör. kereset, ill. fp. kérelmének teljesítése közigazgatási és nem birói útra tar­tozik, helye nem volt. (86. nov. 9. 5713. Ü. L. 86. 49.) 658. Curia: A birtok- vagy jogháboritás által szenvedett magánjogi sérelmek orvoslása, a háboritás akár egyesek, akár községek mint erkölcsi testületek s ezeknek képviseletére jogosult egyén vagy testület határozata alapján követtetik is el, tehát ugy egyesekkel, mint községekkel szemben a birói hatáskörbe tartozik. Ha ugy állana is tehát a dolog, h. fp. juhai a képviselőtestületnek a község képviseletében tett intézkedése alapján tiltattak el a közlegelöröl, az ez által szenvedett jogsérelem orvoslására a birói segély mtagadható nem lenne. A jelen esetben azonban a községi képviselőtestület azon határozat hozatalánál, melynek alapján fp. juhainak a közlegelőn legeltetése állítólag mtiitatott, nem mint közigazgatási hatóság, hanem mint a közlegelő miként használata felett intézkedő testület, vagyis mint a volt úrbéresek vagy zsellérek mbizottja járt, és minth. ez intézkedési jog a községi képviselőtestület hatáskörébe tv. szerint nem tartozik, járhatott el; ennélfogva annak a kérdésnek eldöntése, h. a volt úrbéresek és zsellérek nevében tett képviselőtestületi intézkedéssel okoztatott-e fp.-nek jogsérelem ? valamint annak netaláni orvoslása a volt úrbéresek és zsellérek egyetemének képviseletére hivatott községi bírónak perbevonásával, ill. perbenállása mellett, csakis a biróság által eszközölhető (91. okt. 30. 7102. M. I. 382.) 659. Curia : Kétségtelen, h. a biróság hatásköre nem terjed ki arra, h. a közigazgatási hatóságnak egyes esetekben sajá' hatáskörükben hozott határozatait felülvizsgálja és ez okból a fennebbi ministeri határozatok a tekintetben, mely szerint fp. sertéshizlalási üzlete betiltatott és kimondatott, h. ezen foglalkozás az 1884 : XVII. t.-cz. 36. §. szerinti kisajátítandó üzletek közé nem tartozik és h. az 1876 : XIV. t.-cz. 11. és 12. §§. nem alkalmaz­hatók, birói uton meg nem támadhatók. Azonban ezen közigazgatási hatá­rozatok nem zárják el fp.-t attól, h. az általános jogelvek alapján az ezen betiltás által szenvedett káraiért birói uton kártalanítást kérhessen. Bebizo­nyíttatott, h. fp. fentebbi telkét mvevén, csak a városi tanácsnak a) alatti végzésében az 1883. aug. 8-án közgyülésileg megállapított felsőbb helyen is jóváhagyott szabályrendelettel egyezőleg megadott engedélye folytán ren­dezte be ezen telkét sertéshizlaldára, ő tehát az illetékes hatóságnál kiesz­közölt engedély folytán ezen beruházásokat jóhiszemüleg tette meg és pedig annál is inkább, mert ez a fentebbi szabályrendeletnek is mfelelt és ezen szabályrendelet az engedély kieszközlése iránt semmiféle egyéb feltételeket elő nem szab és azon körülmény, h. a törvényes felebbezési határidő lefolyta után a szomszédok felszólalása folytán megindított közigazgatási eljárás alapján a tanácsi határozat a szomszédok meg nem hallgatása és a köz­egészségi szempontok figyelmen kivül hagyása miatt msemmisittetett és üzlete beszüntettetett, az ő hátrányára annál kevésbé szolgálhat, mert a tanácsi határozatban az engedély építkezési terv beadásához nem köttetett, és fp. ilyennek beadására nem is utasíttatott. Minth. tehát ezek szerint illetékes hatóság engedélyével eszközölte a hizlalda berendezését és az üzletet a belügyminister a város közegészségének veszélyeztetése miatt tiltotta be : fp. mindenesetre kérheti azon kiadásainak mtéritését. melyeket az engedély

Next

/
Oldalképek
Tartalom