Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 3. kötet (Budapest, 1893)

L VAGYONJOG. 197 470. Curia: Alp.-i tanuknak esküvel erősített egybehangzó vallomá- Váltótörvény, sával a prts. 190. §-a értelmében bizonyítva van, h. fp. néhai Cs. Mihály- 7. §. nak a karczagi mezőgazdasági előleg-egyletnél volt összes váltótartozásait, Kibocsátó. köztük a kereset tárgyát képező s az A) a. váltón alapuló tartozását ki­fizette, minth. pedig eszerint fp. az A) a. váltónak elfogadója helyett fize­tett, fp. az A-j. a. váltó elfogadójának jogaiba lépett, erre nézve az sem tévén különbséget, h. fp. a lejárat előtt kelt forgalmánynyal jutott a váltó birtokába, mivel az elfogadó által teljesített fizetéssel a váltó czélját érte; mert az intézvénijezettet a váltó elfogadása alapján a kibocsátó ellen váltó­jogi kereset nem illeti meg, s így fp.-nek. mint a ki a kifizetést elfogadó Cs. Mihály helyett teljesitette. nincs váltójogi keresete alp. ellen, ki az A) a. váltónak kibocsátója. (91. ápr. 15. 1405/90. Dt. XXIX. 222.) 471. Mv. tábla: A V. T. 69. §-a szerint a váltót kifizető kezes a fize- 9- §• tés által váltójogi keresetet csak az ellen nyer, a kiért a fizetést teljesitette, Forgatmány, a többi váltókötelezettek ellen pedig csak annyiban, amennyiben e jog azt, Hért a fizetést teljesitette, fizetés esetében hasonlóan illetné. Fp.-t tehát a fizetés puszta ténye alapján alp. ellen mint kezestársa ellen váltókereset nem illetheti, mert ama körülmény, h. fp. váltókezesi nyilatkozata utólago­san kitörültetett, előnyére nem szolgálhat s kezestársi viszonya ez által nem szűnt meg. Fp. azonban alp. ellen nem a fizetés puszta ténye alapján, hanem a váltóra vezetett forgatmányosi jognál fogva lépett fel. A V. T. nem foglal magában tilalmat arra nézve, h. a váltó a kezesre is jogérvénye­sen ne forgatmányoztathassék. Ha pedig a váltó a kezesre is forgatmányoz­ható, ez a forgatmány alapján jogot nyer arra, h. a váltókeresettel a váltó­kötelezettek ellen félléphessen. Eme, a forgatmányon nyugvó kereseti joga kezestársai ellenében természetesen korlátozva van az alapul szolgáló jog­viszony által. El is tekintve attól. h. perrendszerüen nincs is bizonyitva az, h. a váltó ennek alapján fp.-re az óvás felvételére rendelt határidő után forgatmányoztatott, mert erre nézve bizonyitékul csak a kolozsvári iparosok hitelszövetkezetéből szabályellenesen hivatalból beszerzett bizonylat szolgál, mely eljárás miatt az e.-birósági Ítélet már egyszer msemmisittetett, fp.-t mint váltókezest a forgatmány alapján a váltói utoni fellépési jog nemcsak akkor illeti meg, h. ha a váltó reá annak lejárata előtt (V. T. 9. §.), hanem akkor is, ha az reá az óvás felvételére rendelt határidő eltelte után forgat­mányoztatott. (V. T. 14. §.) Az utóforgatmány ugyanis a magy. V, T. állás­pontja szerint csak annyiban tér el az elő forgatmánytól, és csak annyiban nem áll ennek sajátságos szabványai alatt, amennyiben a tv. másképpen intézkedik, t. i. annyiban, h. a forgatmányos a forgató jogaiba lép s utóbbi váltójogilag kötelezve nincs, vagyis h. az utóforgatmányosra nem ruháztatik át a váltóból eredő összes jog, nem nyer önálló váltójogokat, nem tekinthető •előzőjétől független harmadik személynek, s mindazon kifogásokat tűrni tar­tozik, melyek előzőjével szemben fokozhatok lettek volna, s h. előzője vele szemben váltói uton nem felelős, minden más tekintetben azonban az utó­forgatmány a rendes forgatmány szabályai alatt áll, jelesen pedig jogot ad a váltói utoni fellépésre. Nem képezhet alapot fp. elutasítására ama körül­mény sem. h. fp. előzője éppen a fp. fizetése által követelésére nézve tel­jesen kielégíttetvén, ezáltal fp. együtt kötelezettje ellen fennállott követelése is mszünt, s igy azt fp.-re át nem ruházhatta; mert e felfogás végső követ­kezményeiben a fizetés folytán történt jogátruházások hatályának negatió-

Next

/
Oldalképek
Tartalom