Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia, a Kir. Itélőtáblák és a pénzügyi közigazgatási biróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1891)

184 ÖRÖKLÉSI JOG. Hitbizományi kezőnek bitbizományi helyettesítést alapítani, mert végrendelkező és E. Öröklés. Sándor törvény szerint figyelembe vehető rokonságban egymáshoz nem Közönséges állottak, pedig az osztr. polg. törvkv. 612. §-a értelmében hitbizományi heli^ttesités. helyettesítés ingatlan jószágokra nézve csak az első ízig érvényes, mert E. Sándor születendő gyermeke sem végrendelkezőnek, sem E. Istvánnak kortársa nem volt, minth. a jelzett gyermek soha nem is született. Mindezen felhozott indokoknál fogva a végrendeletből kétségtelenül nem lehetvén megállapítani azt, h. hitbizományi helyettesítés szándékoltatott volna statuáltatni. vagyis a B. a. végrendeletben a helyettesítés kétesen lévén kifejezve, ennélfogva az osztr. ptrkv. 614. §-a szerint az oly módon értelmezendő, mely által az örökösnek a tulajdonróli rendelkezési szabadsága legkevésbé korlátoztatik. E szerint pedig csak közönséges helyettesítésnek tekinthető örökhagyó végrendelkezése, miből felp.-ek alp.-sel szemben maguknak öröklési jogot nem igényelhetnek és ezért keresetükkel feltétlenül elutasitani kellett anynyival inkább, mert jelen per elbírálásánál az osztr. ptkv. lévén irányadó, ennek 1479. §-a szerint felp.-ek kereshetőségi joga elévült, minth. végrendelkező 1855. okt. 15-én elhunyt, felp.-ek pedig keresetüket a 30 év eltelte után, vagyis 1885. nov. 11-én tették folyamatba, azt pedig, h. az elévülési időszakot félbeszakították volna, a per során nem is állították, annál kevésbé igazolták volt. (86. okt. 18. 8695. sz. a.) Curia: Kétségtelen ugyan, h. az örökhagyó E. Benedek 1855. márcz. 16-án alkotott végrendeletben és ugyanazon évi szept. 7-én alkotott pótvégrendeletben miként ezt a végrendelet 4. p. elején kifejezetten is nyilvánította, összes javaiban az örökséget akképpen kívánta szabályozni, h. abban első sorban a fiág s Victor leányai, a jelenlegi felp.-ek. csak a fiág kihalta esetére örököljenek; ezen végintézeti intézkedés azonban, mivel az ősiségi nyiltparancs 5. §-ában foglalt rendelkezések be nem tartattak, csak annyiban érvényes, a mennyiben a végrendelet alkotásakor hatályban levő ált. polg. törvkv. II. Rész 20. fejezetében foglalt elvekkel összeegyeztethető. — A fentebbiekből kifolyólag eldöntés tárgyát csak az képezheti, h. a végrendelet 4. pontjában a felsorolt intézkedés közönséges avagy hitbizományi helyettesítésnek minősíthető-e? Tek. már most, h. a hitbizományi helyettesítés az osztr. polg. törvkv. 608. §-a szerint akkor áll be, ha az örökhagyó örökösét arra kötelezi, h. az örökséget halála után vagy más mhatározott esetekben egy harmadiknak engedje át, a végrendelet 4. pontja azonban ily mhagyást alp. irányában nem tartalmaz, az abban foglalt helyettesítés tehát tekintettel arra is, h. a végrendelet 9. pontjában E. Sándor utóörökösödését csak az esetben rendeli beállandónak, ha az alp. az örökhagyó előtt mhalálozna, s ennélfogva az örökséget át nem vehetné, kétséget kizáró módon hitbizományi helyettesítésnek nem minősíthető, ez esetben pedig a hivatolt polg. törvkv. 614. §-a nyervén alkalmazást, az örökhagyó intézkedése akképpen magyarázandó, h. az örökös szabadsága mentül kevésbé korlátoztassék. Ezekből kifolyólag a végrendelet 4. pontjában foglalt helyettesítést közönséges helyettesítésnek megállapitani s mivel ennek hatálya a Ptk. 615. §-a értelmében az örökségnek alp. általi átvétele folytán mszünt, felp.-eket a hitbizományi helyettesítésre állapított keresetükkel az e.-birósági ítélet hhagyása mellett elutasitani kellett. (88. jan. 11. 5235 87. Dt. XIX. 17.)