Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 6. kötet (Budapest, 1906)

56 Büntetőjogi Döntvénytár. szerint az állami közigazgatás tárgyát képezik, tekintet nélkül azonban arra, hogy az egyes közlekedési vagy köz­forgalmi eszközök állami kezelés alatt állanak-e vagy nem. A magyar államvasutak alkalmazottai a kormány kineve­zésétől függő köztisztviselők, kik ebben a minőségükben, miként az a Curiának 1886. évi június 8-án kelt 58. számú döntvényében is kifejezést nyert, az államtól nem magán­jogi czimen, hanem közigazgatási hatósági körébe nyert megbízatásuknál fogva járnak el a jogkörükbe utalt vasúti teendők teljesitésénél. Vádlottaknak az a védekezése, mely szerint ők a terhükre megállapított cselekmény elköveté­sekor közhivatalnoki minőségük tekintetében tévedésben voltak s hogy ennélfogva vádbeli cselekményük a Btk. 82. §-ában meghatározott kizáró ok fenforgása miatt nem büntethető, azért nem volt figyelembe vehető, mert ez a védekezés azt foglalja magában, hogy vádlottak az eljárás tárgyát képező cselekménynek a büntető-törvény szerint büntetendő voltát fel nem ismerték, már pedig a büntető­törvény nem tudása vagy téves felfogása a Btk. 81. § a szerint a beszámitást nem zárja ki. (Curia 1904 deczember 21. 10,455. sz. a.) A kir. Curia: A semmiségi panaszok elutasittatnak. Indokok: P. D., L. A., Sz. S., L. G. vádlottak és ezeknek védői a BP. 385. §-ának 1. aj, bj, c) pontjai alapján 2103., 2107., 2108/904. sz. a. Írásban is indokolt semmiségi panaszt je­lentettek be, mert a vádlottak bűnössége megállapittatott, daczára annak, hogy ők nem közhivatalnokok: a munka megtagadása iránt össze nem beszéltek és a beszámitást illetően a fenforgott ellenállhatatlan kényszerhelyzet a bíróság által figyelembe nem vétetett, illetőleg az Írásban kifejtett indokolás szerint, arról sej­telmük sem volt, hogy ők közhivatalnokok lennének és L. G. vádlott szerint ő az állomásfőnök által szolgálattételre nem lett felhiva. Ezek a perorvoslatok azonban alaptalanok ; mert a kir. tábla, melynek ténymegállapításai a BP. 437. §-ának 1. bekezdése sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom