Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 6. kötet (Budapest, 1906)

Büntetőjogi Döntvénytár. 57 Tint a Curia határozatának alapjául szolgálnak, valónak fogadta «1 azt, hogy a perorvoslattal élö vádlottak, mint a magyar állam­vasutaknak a k—i pályaudvaron szolgálatot teljesítő altisztjei — miután az altisztek valamennyien már előzőleg solidaritásban ál­lottak az összes állami alkalmazottakkal — a forgalmi munkát a k—i vasúti állomáson f. é. április hó 20-án délután 3 óra tájban egyetértően és egyszerre beszüntették s hogy az állomásfőnöknek azon felhívása után, hogy folytassák hivatali teendőiket, egyhan­gúlag kijelentették, hogy csatlakoznak a 40,000 főnyi összes állami vasutasok mozgalmához és nem dolgoznak tovább, úgyszintén valónak fogadta el a tábla azt is, hogy a fentebb megnevezett vádlottak alkalmaztatásukban hivatali kötelességük teljesítését -összebeszélés következtében tagadták meg. E tények alapján az eldöntendő kérdés az, vájjon az azokra fektetett vádbeli tettek büntetendő cselekmény tényálladékát megállapítják-e ? és ha igen, a büntető törvénynek melyik ren­delkezésébe ütköznek ? Mindenekelőtt az állapítandó meg, vájjon a perorvoslattal élő vádlottak, mint a magyar kir. államvasutak szolgálatában al­kalmazott altisztek, a Btk. 461. §-ának rendelkezése alá eső köz­hivatalnokoknak tekintendők-e vagy nem ? A Curia az államvasotasok alkalmaztatásának minősége és ezek foglalkozásának jogköre által tekinti a kérdést igenlőleg meg­oldottnak az alábbiak szerint: Ugyanis a Btk. XLII. fejezetében foglalt bűncselekmények szempontjából egyedül a Btk. 461. §-a határozza meg, hogy ki tekintendő közhivatalnoknak s e szakasz értelmében a közhiva­talnoki minőség nem függ attól, hogy a vádlottaknak máskülön­ben van-e tisztviselői jellegük, hanem egyedül attól függ, hogy a megbízás, melyet államvasuti alkalmaztatásuk körében kaptak, oly ügyre vonatkozik-e, amely az állam vagy a törvényhatóság hatósági teendőinek körébe van vonva, már pedig nem szenved­het kétséget, hogy a közlekedési vagy közforgalmi ügyek, hová a vasúti, postai és távirdai intézmények is tartoznak, állami szer­vezetünk szerint az állami közigazgatás tárgyát képezik, tekintet nélkül azonban arra, hogy az egyes közlekedési vagy közforgalmi eszközök állami kezelés alatt állanak vagy nem s tekintet nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom