Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 6. kötet (Budapest, 1906)
42 Büntetőiogi Döntvénytár. A Btk. 277. §-ának harmadik bekezdése kötelezőleg rendeli,, hogy ha a büntetendő cselekmény időszaki lapban követtetett el, az ítélet ugyanazon nyomtatványban közzéteendő. E törvényhelyet kiegészíti a sajtótörvény 35. §-a, amely a kiadót nevezi: meg a közlésre kötelezett személy gyanánt. A közlés kötelezettsége tehát időszaki lapnál nem a bűncselekmény elkövetőjét terheli, miként a Btk. 277. §-ának első bekezdése esetében, hanem az a sajtó bűncselekmény miatti elitélés szükséges jogkövetkezménye, mely a lap kiadójának meghallgatása nélkül is kimondandó. A BP. 574. §-a nem helyezte hatályon kivül a Btk. 277.. §-ának harmadik bekezdését, mert e §. szövege szerint a «közzétegye* kifejezés magára a lapra vonatkozik és a bűnvádi perrendtartás törvényjavaslatának miniszteri indokolása szerint is (768—769. 1.) az 574. §. ugy értelmezendő, hogy a közzétételre az «időszaki lapot» kell kötelezni. Minthogy pedig a közzététel a dolog természete szerint egyedül a lap mindenkori kiadójának áll módjában, az esküdtbíróság nem tévedett, midőn a közzététel kötelezettségét a G. és Sz. czégre, mint a «Nagybecsk. Hírlap* jelenlegi kiadójára rótta. Ezek szerint a semmiségi panasz alaptalan lévén, az a BP. 437. §-ának negyedik bekezdése értelmében elutasítandó volt. 30. Belföldi jogszabályokat a törvényben meghatározott esetek: kivételével, milyen pl. az 1893: XVIII. tcz. 63. §-ában felsorolt esetek, bizonyítani nem szükséges. Azoknak ismerete az 1869: IV. tcz. 19. §-a értelmében a birói hivatallal járó kötelesség. A jogszabályokra tehát elegendő hivatkozni. Amennyiben pedig az esküdteknek erészben való kitanitása szükséges, ugy ez perrendszerüen a BP. 363. §-ában előirt elnöki útmutatással történik. A jogszabályokat tartalmazó rendeletek és elvi határozatok beszerzésének mellőzése tehát nem sértette a törvénynek valamely elvét vagy a védelem jogos érdekeit. (Curia 1904 dezcember 28. 10710. sz. a.)