Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 4. kötet (Budapest, 1905)

133 iskolai bizonyítványokat ezek nem abból a czélból szerezték meg, hogy azok alapján rövidebb idejű alkalmazást nyerjenek, hanem azért, hogy ezek a hamis iskolai bizonyítványok állandó élethiva­tásszerü alkalmazásuk eszközéül szolgáljanak, és pedig nem köz­vetlenül, hanem oly módon, hogy azok alapján bizonyos élet­pályára szükséges különös képesítés megszerzéséhez bocsáttassa­nak, mint ez A. D , H. L. és H. G. esetében tényleg fen is forog, akik a hamis iskolai bizonyítványok alapján a községi, illetve körjegyzői képesítő vizsgálatokhoz bocsáttattak, s a jelzett képesítést nemcsak megszerezték, de hivatali állásba is jutottak. Ezekhez képest a vádbeli cselekmény a Btk. 71. §-ában meg­határozott kihágás esete alá nem vonható. A m. kir. Curia: A bejelentett perorvoslat a BP. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasittatik. Indokok: Vádlottnak azok a cselekményei, amelyek szerint nyilvános jelleggel felruházott polgári iskoláktól eredőknek fel­tüntetett bizonyítványok hamisítását és kiadását jogtalan vagyoni haszonszerzés czéljából és ennek tudatában megelőzőleg egyet­értve elősegítette, bűncselekményeket képeznek és ezek az első­fokú bíróság ítéletében kifejtett, a kir. ítélő tábla által elfogadott •és kiegészített helyes indokoknál fogva törvényszerű minősítést nyertek. Miért is az alaptalanul használt semmiségi panasz eluta­sítandó volt. 91. A BP. 425. §-a szerint a másodfokú ítéletet a vádlottal csak akkor kell közölni, ha a felebbviteli főtárgyaláson sem ő, sem védője nem volt jelen. Midőn vádlott védő­jének helyettese a kir. táblai felebbviteli főtárgyaláson a másodfokú ítéletet ennek kihirdetésekor tudomásul vette, az ítéletnek a vádlottal való közlésének nincs helye. (Curia 1903 szeptember hó 30. 8030. sz. a.) A kir. Curia: A mai tárgyaláson a koronaügyészi helyettes részéről tett az az előterjesztés, hogy az ügy érdemleges felül­vizsgálata előtt a kir. ítélő tábla ítéletének K. Gy. vádlottal való közlése elrendeltessék, nem volt figyelembe vehető, mert a BP.

Next

/
Oldalképek
Tartalom