Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

223 elkövetett lopásoktól különálló lopásnak minősítette, mert ezen lopások, mint különböző károsok kárára, különböző időszakokban és részben különböző helyen elkövettettek, egy akaratelhatározás­sal végrehajtottak folytatólagos egy-egy bűncselekménynek nem vehetők. A Btk. 92. §-a alkalmazásának mellőzése miatt bejelentett semmiségi panasz pedig azért utasíttatott el, mert vádlott bün­tetése kimérésénél több cselekményeknek bűntetté való minősítése -és a lopások nagyobb száma, valamint az, hogy vádlott fegy­házzal volt már büntetve, mint súlyosító körülmények forognak fen, melyekkel szemben az enyhítő körülmények, vagyis a vádlott beismerése, a lopott tárgyak csekélyebb értéke nem képeznek számban túlnyomó és oly nyomatékos enyhítő körülményeket, melyek a Btk. 92. §-ának alkalmazását indokolnák. 144. A kir. törvényszék végzéseit a BP. eltérő rendelkezésének hiányában az újrafelvételi eljárásban is a kir. itélő tábla vizsgálja felül. (Curia 1902 január 24. 7995/1901. sz. a.) A m. kir.. Curia: A bűnügyi iratok azon utasítással küldet­nek vissza a kir. tszéknek, hogy azokat elitélt — felfolyamodás­nak tekintendő — jogorvoslati beadványának saját hatáskörében leendő elintézése végett terjessze fel újból a kir. táblához. Indokod: Minthogy az újrafelvételi eljárásra nézve a BP. XXI. fejezetbe foglalt rendelkezések szerint, a mennyiben a hivatkozott fejezetben eltérő rendelkezések nem foglaltatnak, a BP. általános szabályai irányadók ; a BP. 378. §-ának 3. bekezdése szerint pedig a kir. tszék. végzéseit rendszerint a kir. itélő tábla vizsgálja felül : ennélfogva az iratok a kir. tszéknek vissza voltak küldendők. 145­Vádlottnak a kir. itélő tábla ítélete ellen bejelentett, felebbezésnek nevezett perorvoslata, melyben a semmiségi ok is megjelöltetett, semmiségi panasznak vétetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom