Büntetőjogi döntvénytár. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye, 2. kötet (Budapest, 1903)

V "3 A másodbiró ellenben semmiségi panaszszal megtámadott Ítéletében azt jelenté ki: «hogy az elsőbiróság által megálla­pított tényállás elfogadása mellett beigazoltnak látja, hogy vád­lottak 1900 deczember 20-án K. A. tulajdonát képező 7 darab 17 K 50 fill. értékű lúdját eltulajdonitási szándékkal hajtották el s üldözőbe vétetvén a tulajdonos által, azokat széjjel eresztették." A kir. törvényszék tehát nemcsak hogy ellentmondó és az első bíróság elfogadott indokolásával ellentétben álló és azok valóságát kizáró tényállást állapított meg, anélkül, hogy azok elfogadását és megállapítását a per anyagából a fenti módon indokolta volna és nemcsak a fent 1—6. pont alatt felsorolt s a törvény alkalmazá­sára befolyással biró körülmények kiderítését és méltatását figyel­men kívül hagyta, hanem indokolása arra nézve is kétséget hagy, hogy az általa elfogadott tények mellett a lopás büntetendő cselek­ménye befejezettnek tekinthető-e ? Ugyanis figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy az elidegenítési szándékkal történt elhajtás, ha a hajtás pl. valamely udvaron belül vagy kóbor ludaknál községen belül történt, nem vonható-e esetleg előkészítő cselek­mény tekintete alá ? és igy a kir. törvényszék részéről megálla­pítottnak kijelentett tények is kétséget hagynak arra, hogy a Btk. 65, vagy 67. §-ának alkalmazását helyesen mellőzte-e? Ennél fogva a kir. törvényszék ítéletét a BP. 437. §-ánák 5. bekezdése értelmében megsemmisíteni s a kir. törvényszéket uj eljárásra és ítélethozatalra utasítani kellett. 77­Az erdőtörvényben meghatározott lopás kihágásának kísér­lete is büntetendő. — Az erdőtörvény 82. §-a szerint az erdei kihágás miatt — kivéve a 109., 110., 116. §-okban meghatáro­zottakat — büntető eljárásnak csak a sértett fél panaszára van helye s ezen panasz ugyanezen törvény 136. §-ához képest az erdőkezelőtiszt által is külön meghatalmazás nél­kül előterjeszthető. — Habár sem az erdő tulajdonosa, sem ennek erdőkezelőtisztje nem tett ugyan panaszt erdei lopás miatt, minthogy azonban az erdőőr az erdei károkért felelős s igy az erdei lopás megkísérlése első sorban az ő Büntetőjogi Döntvénytár. II. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom